Egy barátom kérdezte, hogy az ünnepek alatt is tartom-e az időszakos böjtölést. Neki röviden csak annyit válaszoltam, hogy persze. De ha több időm lett volna, tudjátok, mit válaszoltam volna?
Reggeltől estig az evésen kattogtam. Ha éppen nem önsajnálatban dagonyáztam, akkor különböző szuperdiétás étrendeket és ételeket terveztem görcsösen. Hogy történt ez? Miért történt ez? Milyen volt egy átlagos napom?
Elárulok egy titkot. De nehogy elmondjátok a barátaimnak! Néhány éve, amikor azt mondtam nekik, nem érek rá, igazából ráértem. Csak sokkal fontosabb dolgom volt. Otthon kellett maradnom, és azon kellett dolgoznom, hogy megkeserítsem az életemet. Ne nevessetek... a szenvedés komoly dolog!
A Zabahegyen túl, ott, ahol a kalóriafarkú malac túr, élt egy király, aki állandó túlevéssel, falási rohamokkal küzdött. Bizony, sokat búsult is miatta. Volt ennek a királynak három igen okos fia. Azt mondta hát egyszer a király a fiainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a falási rohamaiból kigyógyítja.
Túletted magad, és most félsz, hogy elindulsz a lejtőn? Félsz, hogy annyi a diétádnak? STOP! Ne csinálj semmit, amíg ezt el nem olvastad!
Állandóan túleszed magad? Életed elmúlt néhány évében non-stop diétáztál? Lehetséges, hogy nem a folytonos hízás miatt diétázunk, hanem pont fordítva: a folytonos diétázás miatt hízunk? Ez a poszt neked szól.
Eleged lett belőle. Elgyengültél. Megettél egy ültő helyedben egy XXL pizzát, tizenkét palacsintát, és egy kisebb falut. „Ma már úgyis mindegy.” Miért történik ez velünk? Mit csinálunk rosszul?