Miért Rontjuk el Állandóan a Diétáinkat?

You are currently viewing Miért Rontjuk el Állandóan a Diétáinkat?

Te rontottál már el diétát? Én bevallom, rengetegszer. Az a rettegett jojózás… Miért történik ez velünk? Mit csinálunk rosszul?

A legtöbb zsírégető diétát nem viseljük el sokáig, vagy ha mégis, a nagy nehezen leadott kilók hamar visszajönnek. Az se ritka, hogy bánatunkban olyan zabálásba kezdünk, hogy többet hízunk vissza, mint amennyit kínkeservvel leadtunk.

Ilyenkor szörnyű bűntudatunk van. Oké, hogy „fogyózni” nehéz, de hogy hányingerig és önutálatig esszük magunkat, már biztos a mi hibánk, nem?

Hát nem. „Fogyózni” nem nehéz, és hidd el, nem a te hibád.

Jobban mondva, egy kicsit mégis csak a tiéd. De nem úgy, ahogyan azt gondolnád. Nincs veled semmi baj, csak eddig rossz helyen kerested a megoldást.

Ideje megoldanunk ezt a rejtélyt! Meg fogsz lepődni az igazi magyarázaton. Ehhez viszont először egy kicsit bele kell ásnunk magunkat a diétázás pszichológiájába.

FONTOS: tudom, sokan a másik oldallal küszködtök, és nektek a testsúlyotok fenntartása vagy a hízás a pokolian nehéz. Szívből sajnálom, hogy emiatt néha „kihagyva” érzitek magatokat a fitneszvilágban. Kérlek, ne érezzetek így!

Ez a cikk most a túlsúllyal küzdők egyik leggyakoribb problémájára keresi a gyógyírt, de a ti kihívásaitokkal is sokat fogunk foglalkozni. A dietcrafting mindenkihez, így hozzátok is szól.

Mi kell a fogyáshoz?

A pszichológia előtt egy gyors kitérő. Egy sikeres zsírégető diétához az kell, hogy fenntarts egy hosszú távú kalóriadeficitet. Mindegy, hogy napi két doboz kockacukrot eszel, vagy párolt barnarizst sovány csirkemellel.

A lényeg, hogy kevesebbet egyél, mint amennyire a szervezetednek szüksége van.

Sokakat meglephet, de ennek bizony a fordítottja is igaz. Tonhalas salátától is el tudsz hízni, ha hosszú távon kalóriatöbbletben (szufficitben) vagy.

Ez ennyi, meg egy bambi. Nem atomfizika – viszont kőkemény, megkerülhetetlen fizika. Tudom, hogy megpróbálják elhitetni veled, hogy a zsírégetés ennél sokkal bonyolultabb, de hidd el: nem az.

Ha olvastad az időszakos böjtölésről szóló cikkemet, vagy esetleg te magad is próbáltad már ezt az életformát, akkor tudod, hogy a zsírégetés a tested számára az egyik legtermészetesebb dolog. Ha kalóriadeficitben vagy, égni fog a zsír. Akkor is, ha lekváros kenyeret eszel lekváros kenyérrel.

(Az egészséged és a közérzeted szempontjából persze nagyon nem mindegy, hogy mit eszel, félreértés ne essék. De ez egy másik kérdés, és egy másik cikk témája lesz. Először ezt el kell fogadnunk, különben nem jutunk egyről a kettőre.)

Képzeljük el ezt szimbolikusan úgy, hogy be kell ülnöd a kocsidba, és el kell menned vele A-ból B-be. Ez a sikeres zsírégető diéta. Sima ügy.

Erre jön „Mr. Szakértő”, aki szerint ez nem ilyen egyszerű. Azt mondja, hogy tíz percenként el kell állítanod a visszapillantótükröket 3 fokkal, és vezetés közben a bolgár himnuszt kell énekelned. Például arra utasít, hogy sokszor egyél kis adagokat, figyelj a glikémiás indexre, és bizonyos ételekről ne is álmodj.

Te nagy reményekkel elindulsz, ám hamarosan ráhajtasz egy szögesakadályra és durrdefektet kapsz. Ez az elrontott diéta.

Mi ez a rejtélyes szögesakadály, és miért hajtottál rá?

A szögesakadályra futás azt jelképezi, hogy elfogyott az akaraterőd, és nem bírtad tovább fenntartani a kalóriadeficitet. Eleged lett belőle. Elgyengültél.

Megettél egy ültő helyedben egy XXL pizzát, tizenkét palacsintát, és egy kisebb falut. „Ma már úgyis mindegy.”

És hogy miért történt mindez? Nem azért, mert gyenge voltál. Muhammad Ali sem azért kapott ki Joe Fraziertől, mert gyenge volt.

Ezt elmondom újra, mert nagyon fontos, hogy átmenjen:

Nem azért rontottad el a diétát, mert gyenge voltál.

Akkor miért? Miért futottál rá a szögesakadályra?

(dobpergés)

Azért, mert ahelyett hogy az útra figyeltél volna, a visszapillantótükröket állítgattad és bolgárul énekeltél.

Akaraterőre szükség van, de nem sokra

Akármilyen trükköket alkalmazol, a hosszú távú kalóriadeficitet (ami a fogyás egyetlen szükséges és elégséges feltétele) csak akaraterővel tudod fenntartani.

Ezen nincs mit szépíteni. Ez még akkor is igaz, ha olyan „fitt” kajákat vásárolsz, amiknek az íze (elvileg) ugyanolyan, mint az eredetié.

Ha valaki meg akar győzni téged arról, hogy az ő módszerével észrevétlenül fognak leolvadni a kilók, biztos lehetsz benne, hogy nagyon el akar adni neked valamit. Vagy csak simán álomvilágban él.

Ám ne csüggedj! Minél hamarabb elfogadod ezt, annál hamarabb esik le egy nehéz kő a szívedről. Utána pedig minden megdöbbentően egyszerűvé és logikussá válik.

Ha helyes irányból közelíted a diétázást, ez a szükséges akaraterő tényleg nem sok. Sokkal kevesebb, mint gondolnád. Akármennyit csalódtál már magadban, azért vagyok itt, hogy elmondjam: nincs okod rá!

A gond nem az, hogy nincs elég akaraterőd. Hogyne lenne! Sokkal erősebb vagy, mint gondolnád. A gond az, hogy az értékes akaraterődet elpazarlod.

Felesleges dolgokon feszülsz

Ne haragudj, de kénytelen vagyok kicsit keményebben fogalmazni, hogy leessen a tantusz. Olyan szabályok betartására fecsérled el az értékes akaraterődet, amikre semmi szükség nem lenne ahhoz, hogy megszabadulj a felesleges kilóktól.

Nem azt mondom, hogy minden klasszikus diétás előírás hülyeség. Tény, van köztük sok ilyen. Például az, hogy sokszor kell keveset enni, hogy „pörögjön az anyagcsere.” Ez nettó butaság. Ezt már tudod az időszakos böjtöléses cikkből.

Ez olyan, mintha a „Mr. Szakértő” arra kérne, hogy énekeld vezetés közben a bolgár himnuszt, és akkor gyorsabban el fogsz eljutni A-ból B-be.

Az ilyen áltudományos kamu szabályoktól először is könyörtelenül meg kell szabadulnunk.

Ha ez megtörtént, akkor marad néhány olyan szabály, amiknek van némi tudományos alapja.

Például az alacsony inzulinszint kétségtelenül kedvez a zsírégetésnek. Ha tehát lekváros kenyeret eszel lekváros kenyérrel, akkor elméletileg valamelyest kevésbé lesz hatékony a zsírégetés, mint ha párolt barnarizst ennél csirkemell filével.

Figyeled a különbséget?

Nem azt mondom, hogy nem fogsz fogyni „lekváros kenyér diétán.” Azt mondom, hogy valamelyest kevésbé hatékonyan fogsz fogyni. Nem 130-cal fogsz menni az autópályán, hanem csak 120-szal.

Erre az elenyésző hatékonyságbeli különbségre például akkor lehet szükség (megjegyzem: még akkor se feltétlenül), amikor egy versenyszám előtt álló testépítő, aki már eleve elképesztően sovány, az utolsó néhány gramm makacs zsírt próbálja lefaragni magáról.

Az emberek 99%-ának nincs, és soha nem is lesz szüksége ilyen drasztikus megoldásokra. A közelébe se kerülnek egy olyan alacsony testzsírszázaléknak, ahol ezeknek a nüanszoknak jelentősége lehet.

De miért baj, ha mindenre odafigyelek?

Elmondom, miért. Azért, mert nem egy számítógép vagy, hanem hús-vér ember. Korlátozott mennyiségű akaraterővel, amit nagyon gondosan kell beosztanod.

Eszméletlen érdekes olvasmány Kelly McGonigal The Willpower Instinct (Akaraterő-ösztön) című könyve, amiben kifejti, hogy az akaraterőnkre úgy érdemes tekintenünk, mint egy véges mennyiségű erőforrásra.

Nem az a gond, hogy nincs elég akaraterőnk. Hidd el, hogy van. A gond az, hogy azt sokszor feleslegesen pocsékoljuk el.

Amikor reggel kipattanunk az ágyból, még tele vagyunk akaraterővel. Úgy érezzük, ez a nap más lesz. Meg fogjuk váltani a világot. Elvégzünk mindent a munkahelyünkön, felhívunk egy rég hanyagolt barátot, elmegyünk edzeni, és a nap végén csont nélkül zárjuk a diétánkat is.

A valóság viszont valahogy nem mindig alakul ilyen meseszerűen. Dugóba keveredünk a munkába menet, tovább bent tart a főnök, megbetegszik a gyerek.

Elég egy váratlan stresszhatás, és az „akaraterő-számlánkról” jó nagy összegeket kell levennünk, hogy a nap végéig egyben maradjunk.

Csodálkozunk, hogy este 10-kor elszakad a cérna, és felfaljuk a fél hűtőt?

És itt jön a lényeg. Figyelsz?

(újabb dobpergés)

Simán tartani tudtad volna a diétát, ha az akaraterődet nem pocsékolod el felesleges szabályok betartására.

Nem elég, hogy túlóráznod kell, bárányhimlős a gyerek, de még arra is figyelj, hogy ne egyél semmit, amiben egy csipetnyi cukor van?

Na ne. Betelt a pohár. Mindenki hagyjon békén, majd holnaptól diétázol.

Csakhogy…

Semmi garancia nincs rá, hogy a holnap más lesz, mint a ma! Talán lesz egy kevésbé stresszes napod, és sikerül kihúznod lefekvésig salátán és száraz csirkemellen. Talán. Talán nem.

Ha semmi stresszhatás nem ér, és annyira gondtalan vagy, mint egy csecsemő, egy agyonkorlátozott-agyonszabályozott étrend előbb-utóbb akkor is ki fog kezdeni. Ha nem holnap, hát egy hét múlva.

És tudod mi az igazán meglepő, utólag szinte bosszantó felismerés?

Semmi bajod nem lett volna attól a kis cukortól

Vagy ha a teljes kiörlésű kenyér helyett a fehéret veszed. Vagy ha elfogadod a barátod vacsorameghívását, és kivételesen nem „ultra tisztán“ eszel.

Persze, összeszoríthatod a fogaidat. Kibírhatod, ha tényleg ennyire acélosnak érzed magad. Az önfejlődéshez fontos, hogy néha feszegessük saját határainkat.

Viszont azzal a tudattal tedd, hogy mindez nagyjából csak annyit segít a céljaid elérésében, mintha a kocsidból kihajolva a tenyereddel legyeznéd a levegőt, hogy gyorsabban haladj.

Csinálhatod, csak nem biztos, hogy érdemes. Mert ha nagyon sokat legyezgetsz, akkor előbb-utóbb rá fogsz futni a szögesakadályra. El fogod rontani a diétát, és megint bűntudatod lesz. Pedig nem kéne, hogy az legyen.

Semmi baj nincs veled, és ne higgy senkinek, aki mást mond. Erős vagy. De nem erős gép, hanem erős ember.

Diétázz emberként, és a zsírégetés gyerekjátékká válik.

Neked mik a tapasztalataid?

Te rontottál már el diétát? Írj kommentet bátran a cikk alá vagy a dietcrafting Facebook-oldalára. Nagyon kíváncsi vagyok a gondolataidra.

Számodra mi jelenti a kihívást, a nehézséget? Miről szeretnél még cikkeket olvasni a dietcrafting-on? Beszélgessünk!

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnétek lemaradni az újdonságokról, itt tudtok feliratkozni a dietcrafting hírlevélre!

Ha segítenek titeket az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogattok abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!

This Post Has 14 Comments

  1. Erika Szf

    Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Egy éve naplót írok, persze ezerszer le van írva, hogy most aztán reload,meg tiszta lappal, és újrakezdés… de ez igazán sosem történt meg. Van akaraterőm, rengeteg. A munkámban ebből elég sokat felhasználok, mert tanár vagyok. 😛 (persze imádom a hivatásom, de azért nem könnyű 😉 ). Tehát mindenben szabályok szerint élni, az nem megy. Elhatároztam, még év elején, hogy lelassítok. Nem kell nekem mindent egyszerre.
    Végre nem kell azon agyalnom egész nap, hogy mit ehetek, hogy maradjon estére is, és már tervezem a következő napot..ááá. Eddig ez volt.
    Most lejárt a szabadság, a kollégák az értekezlet minden szünetében ettek, én elvoltam kávéval, elkísértem őket pékségbe, és nem zavart! 🙂 A közös csapatépítőn 16 óra böjt után végre azt ettem, amit ők. Igen, végre pár falat krumplit is, És két adag salátát! Nem ettem magam dugig, de mindent megkóstoltam. Ezt 24 óra böjt követte, és ezer éve nem volt olyan lapos a hasam, mint most. Másfél hét alatt kisebb nadrág! És nem éhezem, végre, végre végre! Ezt hogyan? Csodásan érzem magam, és erősnek. Sokkal nyugodtabb és koncentráltabb vagyok. Nem cipelek magammal mást, csak vizet 🙂
    A cikkedet végigkacagtam és -sírtam. Köszönöm még egyszer! (Fantasztikusan írsz, ha volna ellenőrződ, beírnék egy dicséretet 🙂 )

    1. Álmos

      Erika, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat! Elképzelni nem tudod, mennyit jelent ez nekem. Óriási motivációt ad, hogy csináljam tovább. Hát még én mennyire örülök, hogy ilyen erőt és lelkesedést tudsz meríteni a cikkekből, a közösségből és a dietcrafting életfilozófiából! 🙂

      Ugye, hogy az ember a lelke mélyén érzi, hogy ez az egész nem szabad, hogy TÚL bonyolult legyen? Hogy a megoldásnak sokkal egyszerűbbnek és játékosabbnak kell lennie?

      Nagyon jó pillanatban találtál rá a dietcrafting-ra! Épp most dolgozom egy új cikken is, amit szerintem te is érdekesnek fogsz találni. Megtisztelsz majd, ha ahhoz is leírod a gondolataidat! Minden, amit megosztotok a saját utatokról, vágyaitokról, nehézségeitekről, sikereitekről, kincset ér. Hozzájárul ahhoz, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyek fel magamnak. Ahhoz, hogy fejlesszem és továbbgondoljam a módszereket, amikkel segíteni szeretnék nektek.

      Bármi eszedbe jut, ne tartsd magadban, nagyon értékesek a visszajelzéseitek! Szurkolok mindenben! 🙂

  2. Eszti

    Szia Álmos! Gondoltam leírom röviden, hogyan haladok, és az észrevételeimet. Már pár hónapja, hogy megváltoztattam a szemléletemet, azok alapján, amiket tanácsoltál. Az epém köszöni, nagyszerűen van, és ahogyan írtad, lesznek nehezebb időszakok, hogy úgy érzem vége, feladom. Hát most épp ez egy ilyen időszak, pár napja kicsit elkényelmesedtem, de úgy éreztem, kellett ez az idő, hogy összeszedjem magam, és újból észhez térjek 🙂 Ez az elgyengülés abban nyilvánult meg, hogy sok helyen jártam, megkezdődött a nyár, a baráti látogatások megsokasodtak, és vele együtt az ételek kínálgatása. Eszegettem ugyan, de ésszel, és tudtam parancsolni magamnak, de nem olyan nagy akarattal, mint az elején… és ha kicsit többet engedtem a csábításnak, sétáltam aznap egy nagyot, és semmi vész, semmi bűntudat ahogyan az régebben az elrontott diétáim eredménye volt 🙂 Tágak lettek az eddig szűk ruháim, fogytam. Az egyik, amit kikísérleteztem az, hogy nem akkor eszek édességet, amikor megkívánom, hanem amikor éppen semmi kedvem hozzá. És akkor nagyon keveset. Ezt azért így csinálom, mert észrevettem, hogy ha akkor eszem, amikor nagyon kívánom, akkor nem tudok megállni. így viszont nem fog nagy erővel rám törni a nagy édességezhetnék. Haladok tovább az úton 🙂

    1. Álmos

      Nagyon szuper, Eszti! 🙂 Rájöttél a lényegre: ez egy lelki-mentális játék, aminek során kitapasztalod a saját vágyaidat, félelmeidet, erősségeidet, gyengeségeidet, és a saját javadra fordítod őket. Bizony, még a félelmeidet is a saját javadra tudod fordítani! (neurolingvisztikus programozássa / neuroasszociatív kondicionálással pl., fogok még írni erről :))
      Amit az édességes trükködről írtál, nagyon leleményes! Sok ötlet felmerül bennem a hozzászólásaidat olvasva. Anélkül, hogy lelőném a poént: régóta szeretnék létrehozni egy közösségen és tapasztalatmegosztáson alapuló, játékos rendszert, ami sok ember életét könnyebbé, boldogabbá, élvezetesebbé teheti. A te hozzászólásaid is megerősítenek abban, hogy érdemes ezzel foglalkozni.
      Csak így tovább, szurkolok, és jelentkezz be később is! 🙂

  3. Eszti

    Szia Álmos!
    Eddig teljesen másképpen gondolkodtam. Az egész eddigi életem kamaszkoromtól mostanáig (15 év) felesleges próbálkozásokkal, ördögi körökkel, kudarcokkal, önvádolással telt. A sok sikertelen “fogyókúra” közben hol magamat okoltam, hogy biztos velem van baj, nem vagyok képes rá. És a sok negatív gondolat, az önostorozás miatt telezabáltam magam és kezdődött minden elölről. 🙁 Volt, hogy a múltamat, a gyerekkoromban történt szemétségeket okoltam, hogy biztosan van az agyamban még valami feldolgozatlan, elfogadatlan homályos folt, amit takargatni akarok az evéssel. Aztán ezeket a köröket futva, önmagammal harcolva egyszer csak tönkrement az epém. Ahogy Te fogalmaztál, annyira buzgón állítgattam a tükröt bolgárul énekelve, hogy belefutottam az akadályba. Még nem vették ki az epémet, de az utolsó figyelmeztetést kaptam, hogy sürgősen álljak neki életmódot váltani. És nem fogyókúrázgatni, megvonni magamtól a jót, és bűnhődni, mert a nagyinál lenyomtam három hatlapost, és egy krémest, hanem életmódváltás. Rátaláltam az írásaidra, és még igaz, hogy csak három hete vagyok benne a változásban, jólesik olvasni a cikkeidet, bátorítanak, erőt adnak, és rájöttem, nem az a havi pár darab süti a baj, hanem az, hogy ahelyett, hogy lesétálnám, elkezdem bántani magam. Múltkor eszembe jutott ez a cikked, amikor nyúlni akartam az első süti után még egyért, és parancsoltam magamnak. Köszönöm Neked, és minden jót kívánok, továbbra is nagy érdeklődéssel olvasom az írásaidat!
    Üdv, Eszti.

    1. Álmos

      Szia Eszti! Hú, nagyon örülök, hogy ezt leírtad! Igazán bátor vagy, hogy szembe mersz nézni a saját démonaiddal. Ez azt jelenti, hogy megindultál a gyógyulás útján! 🙂

      Lesznek gyengébb pillanataid… de sose érezd magad rosszul miattuk! Elárulom neked, néha még nekem is vannak gyengébb pillanataim. Emberek vagyunk! A lényeg, hogy már megtaláltad a középpontodat. Már képes vagy kívülről szemlélni magad, amikor – ahogy te is írtad – nyúlnál egy újabb sütiért. Nyertél egy nézőpontot, ahonnan hidegvérrel, józanon láthatod magadat.

      Ez a nézőpont HATALOM, Eszti! Ezen a talajon állva már szabadon mozoghatsz, szabadon formálhatod az életedet.

      Persze, kell hozzá egy kis kitartás. GYAKOROLNI kell azt is, hogy hogyan “ne nyúlj mégegy süti után még egyért.” De menni fog, biztos vagyok benne! Örülök, hogy olvasod az írásaimat, és nagyon szurkolok, de NEM AGGÓDOM érted. Sínen vagy! 🙂

  4. László

    Kedves Álmos!

    Örülök, hogy rátaláltam a blogodra. kb. egy hete kezdtem el egy ketogén “jellegű” diétát. Csak azért “jellegű”, mert nem vagyok szigorú számolásban a zsír-fehérje-szénhidrát arányok tekintetében, de azért igyekszem találomra belőni ezeket. Sok írást elolvastam a témával kapcsolatban, és egy helyen valaki azt írta, hogy ő már csak napi két alkalommal étkezik, ebéd és vacsora. Majdnem IF, tulajdonképpen egy 16-8-as eloszlás. nekem ez tűnt szimpatikusnak, mert beláttam, hogy nem tudok együltő helyemben megenni annyi kalóriát, amennyire szükségem van.
    Bevallom 4-5 nap elteltével még ott tartok, hogy fáradt és tompa vagyok, de nem csüggedek, mert tudom, hogy majd be fog állni ez is, ha teljesen ráállt a szervezetem. Minden második nap súlyzós edzésre is járok, de valami aerob mozgásformát is szeretnék még beiktatni, csak lelkierőt kell ehhez is gyűjtenem. 🙂
    Ami miatt írok, hogy tetszik a célkitűzésed, biztos nagyon sok embernek hasznos segítséget tudsz majd adni, mert jelentős terhet veszel le a vállukról. Viszont azt is fontosnak tartom, hogy ha már kevesebb kalóriát viszünk be, akkor tegyük ezt a szervezet számára leghasznosabb módon. Mert ha mindent összeeszünk, akkor megint csak ott vagyunk, hogy magunkat csapjuk be. Meg kell tehát találni az egyensúlyt ebben is. Nem kell feltétlen aszkétának lenni, de a másik véglet sem üdvözítő, hogy akkor most mindent szabad, mert utána úgyis böjtölünk. Nem mondom, hogy csak a ketogén a jó, vagy a paleo, de ha már odafigyelünk magunkra, és csak egy-két alkalommal étkezünk, akkor tegyük ezt ésszel. Kíváncsian várom a gasztro rovatot. 🙂

    1. Álmos

      Szia Laci, nagyon örülök, hogy tetszik neked ez az irány, és tudsz azonosulni vele! Nagyon sok mindenről szeretnék (és fogok is) beszélni a dietcrafting-on, így remélem, tudok még érdekes posztokkal szolgálni majd. 🙂

      Teljesen igazad van abban, hogy az egészségünk, közérzetünk, edzésteljesítményünk szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mit eszünk, és abban is, hogy erről beszélni kell. Ugyanakkor nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha a dietcrafting egy újabb populista irányzat lenne, ahol valaki megmondja nektek, hogy hogyan éljétek az életeteket. Épp elég ilyenből lehet válogatni.

      Nagyon fontos az egyensúly, amiről beszéltél. Éppen ennek a megtalálásában szeretnék segíteni nektek. Ehhez viszont az kell, hogy először is megszabaduljunk az áltudományos korlátoktól, majd képesek legyünk emberként, nem pedig gépként tekinteni magunkra.

      Örülök, ha tetszenek az eddigi cikkek, folyamatosan érkeznek majd újabbak! És a jövőben se kímélj, kiváncsi vagyok a véleményedre, tapasztalataidra, gondolataidra!

  5. Vali

    Köszönöm! Tényleg mikor az ember rájön,hogy nem kell pszichológushoz mennie, hiszen kettő hete már képes megállni a bulímával együtt járó borzadájokat.Rájössz :NINCS VELED SEMMI BAJ! Ez az én legnagyobb boldogságom.

  6. Vali

    Szia! Nagyon köszönöm az írásaidat.Minden nap erőt lehet meríteni belőlük.Sajnos ha az ember sok sok éve küzd az evési rossz szokásaival ,szüksége van külső segítségre.Képtelen az ember egyedül győzedelmeskedni.Egy egyhetes nem evés 16 éves koromban megbélyegezte eddig az életemet.Sajnos bulímiás lettem.Előtört belőlem a túlélés ösztöne és a nem evésre falással válaszolt.Először tetszik a dolog,gondolod jó kis fogyókúra ez.Ehetsz is meg nem is.Majd szokássá rossz szokássá “neveled.”Sajnos nem tudsz tőle szabadulni.Nagyon súlyos lelki megterhelést okoz.Szégyenled magad.Nem élsz tudatos életet.Az étel rabja vagy.Ő irányít.Nekem ebben nagy segítség az IF ,hiszen ehetek sokat egyszerre.”Kielégítve” a gyógyulóban lévő énemet.Abszolút rendszert tesz a mindennapjaimba.Hiába olvas az ember pszichológiai érveket a túlevés lelki hátteréről.Nem foglalkozol vele éppen milyen lelki háttere van az egész napi zabádnak.Félsz az éhségtől addig,míg ki nem próbálod az IF-et.Nagyon bátor lettem általad.Sokat segített a böjt megtapasztalásában.Jé nem halsz éhen 20 esetleg 22 óra böjt után.Csak a szülő meg ne tudja.:)Köszönöm,hogy elolvastál.Minden jót!

    1. Álmos

      Vali, elképesztően sokat jelent az, amit írtál. Ha már csak egyetlen ember életét könnyebbé, boldogabbá lehet tenni valamivel, már érdemes csinálni. : ) A táplálkozás lelki, pszichológiai oldalával sokkal többet kéne foglalkoznunk a mai elmaterializálódott világban. Sajnos a legtöbb “fitneszguru” teljesen figyelmen kívül hagyja ezt, és elintézi a tanácsadást egy rakás diétás előírással – de szív nélkül nem megy! A dietcraftingon szeretném “összeházasítani”, egyensúlyba hozni a tudományos megközelítést a lelki dimenzióval. Nagyon örülök, ha tetszettek az eddigi cikkek, ígérem, nem lesz megállás, és sok új ötletem is van! Köszi mégegyszer, és szurkolok neked! Ám nem féltelek egy percig se, hisz tudjuk mindketten: nincs veled semmi baj! 🙂

  7. Egy huszonéves lány

    Én most pont ebben a helyzetben vagyok és eléggé el vagyok keseredve. Bocsi, ha hosszú lesz. Volt egy kemény kalória számolgatós időszakom, amikor szigorúan figyeltem mindenre. Semmi csalás. Le is ment kemény munkával 7 kiló,aztán mikor abbahagytam pár hét alatt 9 jött vissza.(60 ról indultam, 62 lettem-alacsony vagyok) 1 év után vágtam újból neki. Feladtam, hogy valaha is lefogyjak, csak szerettem volna egészségesebb, kiegyensúlyozottabb lenni. Csodák csodájára mégis olvadtak le rólam a kilók. Számomra sokkoló volt: hát így is lehet? Nem számoltam kalóriát, néha ettem csokit,chipset is és próbáltam sok zöldséget,gyümölcsöt enni. Meg edzettem itthon. Ennyi. És mégis hatásos volt! Aztán abba maradt a sport, jött a vizsgaidőszak. Eltelt egy majd két hónap,féltem mérlegre állni mennyit hízhattam vissza. Ha legutóbb pár hét alatt többet szedtem fel mint voltam,akkor most 2 hónap alatt? Ekkor találtam rá az IF-re. Bele akartam vágni, de hogy tudjam mennyiről indulok,megmértem magam. 56 kg voltam! Nem akartam hinni a szememnek! Híztam, de csak 3 kilót! Közelében sem voltam az indulási súlyomnak! Sőt még így is csak 3 kilóval voltam több attól a súlyomtól amit szigorú kalória számolgatással sikerült elérnem! Nagy örömmel hát belevágtam az IF-be. Eleinte szuper volt,nem volt gondom az átállással sem,simán ettem fagyit vagy bármit amit megkívántam. A mérleg is megindult lefelé. Sokat olvastam , hogy milyen fontos a kalóriadeficit, ezért vissza álltam a kalória számolgatásra. És valamiért egyre tökéletesebben akartam csinálni, ezért míg az elején csak nagyjából mértem mindent a végére már nem tudtam mérleg nélkül létezni. Sőt a „rossz kaják” is kimaradtak. (A cikket olvasva, lehet, hogy ez volt a baj?) Így sikerült elérni az 51 kilót. Már csak 4 kiló az álom alakig!
    Hát, ez ment két nappal ezelőttig. 🙁 Amikor egy nap alatt ettem meg 2 napi kaja mennyiségemet. Még leírni is szégyellem. (És igazából nem is értem magam, mert már fájt a hasam, nem esett jól, mégis csak ettem,ettem 🙁 )Gondoltam majd másnap nem eszek semmit, 1 x már történt ilyen,akkor sikerült is. Hát most nem. Tegnap pedig ugyanez megtörtént. Azóta kattogok, hogy hogyan lehetne jóvá tenni? Tartsak egy hétig 1000 kalóriás napokat? Vagy 3 napig semmi,utána vissza a rendes kerékvágásba? Vagy felejtsem el a számolgatást? Félek, hogy visszahízok. Most mikor ilyen közel a cél 🙁

    Ezt most jól esett kiírni, senkinek nem tudok erről beszélni sajnos. Még a csoportba se mertem névvel kirakni, hogy már olyan sokan vagyunk. Hálásan köszönöm ha eddig elolvastál, bármilyen tanácsnak nagyon-nagyon örülnék. Mellesleg szuper a cikk, egy kicsit most jól esett a lelkemnek 🙂

    1. Álmos

      Szia! Nagyon örülök, hogy megtiszteltél azzal, hogy leírtad az érzéseidet és a történetedet! : ) Szeretnék neked hosszabban válaszolni, de ahhoz egy kis idő kell, ezért most csak gyorsan arra a kérdésedre válaszolok, hogy mit csinálj: próbáld-e helyrehozni, stb. Kérlek, bízz bennem, és hidd el, hogy amit tanácsolok, az lesz a legjobb:

      NE csinálj semmi butaságot! NE kompenzálj, NE tarts durván kalóriamegvonós napokat! Ha ezt teszed, ugyanabba a mókuskerékbe kerülsz vissza, mint ami a túlevéshez vezetett. Tapasztalatból beszélek, én is sokszor átéltem. Nagyon nem tenne jót a lelkednek, és cseberből-vederbe kerülnél. Ne foglalkozz azzal, hogy mennyit mutat most a mérleg. Egyébként is, akár 2-3 kg eltérés is lehet, aminek SEMMI köze ahhoz, hogy mennyi zsír van rajtad (a nagy része simán lehet víz, emésztetlen táplálék a gyomrodban és glikogén).

      Mosolyogj egy nagyot, egy semmi bűntudatod ne legyen! Folytasd a diétát ugyanúgy, ahogyan eredetileg tervezted, SEMMIKÉPP ne próbálj kompenzálni! Szurkolok! Írok majd még!

      1. Egy huszonéves lány

        Szívből köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?