Psszt! Figyelj! Figyelsz? Elárulok egy titkot. De nehogy elmondd a barátaimnak!
Néhány éve, amikor azt mondtam nekik, nem érek rá, igazából ráértem. Csak sokkal fontosabb dolgom volt annál, mint hogy kimenjek velük a street food fesztiválra beszélgetni és egy kicsit jól érezzem magam.
Hogy jól vagyok-e? Persze. Nem, sajnos ma nem érek rá. Holnap se. Köszi, nem vagyok éhes. Szerintem jövő héten se érek rá. Most (m)ennem kell. Sziasztok!
Tudniillik, otthon kellett maradnom, és azon kellett dolgoznom, hogy megkeserítsem az életemet.
Ne nevess… a szenvedés komoly dolog!
A táplálkozásra rágörcsölni nem egyszerű, de nekem sikerült. Kifejlesztettem a legmodernebb technikákat arra, hogy megkeserítsem a saját életem.
Mostanra váltam elég profivá a szenvedésben ahhoz, hogy megoszthassam veletek a csínját-bínját.
A kezdő szenvedőre sok veszély leselkedik a nagyvilágban!
Résen kell lenni! Ébredéstől lefekvésig sok a rizikó. Lássuk a legfontosabb lépéseket és a leggyakoribb hibákat.
Végre itt a lehetőség, hogy te is kézbe vedd az életed megkeserítését!
1. lépés: bűntudat és önostorozás
Vegyük mindjárt a reggelt. Ha előző nap túlettem magam, akkor kulcsfontosságú, hogy bűntudattal és önostorozással ébredjek.
Én itt régen sokszor elkövettem azt a hibát, hogy úgy tettem, mintha semmi baj nem történt volna. Azt mondogattam magamnak, hogy ha esetleg megbotlottam is, attól még nyeregben vagyok, és ura vagyok az életemnek.
Ma már tudom, hogy ez nagyon rossz irány. Ebből így nem lesz szenvedés.
Ha szenvedni szeretnék, arra kell koncentrálnom, hogy egy csődtömeg vagyok, aki nem képes betartani a saját magának tett ígéreteit.
Bízz bennem, ez nagyon fontos! Számtalanszor próbáltam ezt a módszert, és kiválóan működik.
Itt sokan elbuknak. Bebeszélik maguknak, hogy a múlt a múlt, és a legjobbat azzal teszik, ha a jelenben erősnek érzik magukat.
Te ne ess ebbe a hibába!
2. lépés: tehetetlenség és gyengeség
Ez nagyon lényeges lesz. Ezen áll vagy bukik minden.
Koncentrálj arra, hogy tehetetlen és gyenge vagy!
Hogyan? Mi sem egyszerűbb! Itt van néhány könnyen alkalmazható technika:
- Idézz fel olyan régi emlékeket, amikor szintén tehetetlennek és gyengének érezted magad. De ne csak úgy ímmel-ámmal. Halljad, lásd lelki szemeddel!
- Képzeld el, hogy milyen jó lett volna, nem eszed túl magad, de helyette kudarcot vallottál. Fel is pofozhatod magad.
- Képzeld el, milyen szörnyű sors vár rád. Képzelj el jövőbeli jeleneteket, amelyekben rosszul érzed magad, például kicsúfolnak.
- Mondogasd magadnak, hogy mindezen már nem változtathatsz, mert már megtörtént, aminek nem szabadott volna megtörténnie.
Ha ügyesen csinálod, akkor annyira tehetetlennek és gyengének fogod érezni magad, hogy az szinte fizikai fájdalmat okoz majd.
Ez jó, de a figyelmed nem lankadhat! A rossz érzések sajnos hajlamosak maguktól elmúlni, még akkor is, ha semmit nem teszel érte.
Éppen ezért erősen koncentrálnod kell rá, hogy fenntartsd őket. Ezt a lépést nem szabad félvállról venni.
Ha eddig eljutottál, nagyon király! Nem állunk meg!
3. lépés: most már úgyis mindegy
Ez az a pillanat, amikor el kell képzelni, hogy a szörnyű fájdalmat milyen jól tudná enyhíteni 1200 kalóriányi édesség vagy mogyoró.
Hasznos az is, ha hozzáteszed megerősítésként, hogy „most már úgyis mindegy.”
Sajnos a józan eszed itt megszólalhat, hogy ne szórakozz már anyukám / apukám, már hogy a fenébe’ lenne mindegy?
Erre a rideg józanságra nem szabad hallgatni! Ne engedd, hogy letérítsen az utadról! Összpontosíts!
Papagájként hajtogatni kell, hogy most már úgyis mindegy. Gyakorold tükör előtt addig, amíg már álmodból felkeltve is megy.
Eddig megvan? Nagyon jó! Ne siess annyira, itt még óvatosnak kell lennünk. Egy kulcspillanathoz érkeztünk. Itt is el lehet követni két amatőr hibát.
Az egyik az, hogy megpróbálod a jövőbeli fájdalmadat elképzelni, ami akkor vár rád, ha telezabálod magad.
Szarvashiba! Szarvashiba!
Ezt nem szabad csinálni, mert akkor előfordulhat, hogy az elképzelt fájdalmad erősebb lesz, mint a zaba által ígért rövid távú élvezet.
A másik hiba, amibe könnyű beleszaladni:
Elképzelheted, hogy ha megállítod a falási rohamot, az milyen jó érzéseket fog kelteni benned később. Elképzelheted, hogy milyen büszke leszel magadra. Hogy mennyi önbizalmad és energiád lesz tőle.
Ha a fenti hibák bármelyikét (vagy ne adj’ isten mindkettőt) elkövetnéd, akkor valószínűleg minden eddigi erőfeszítésünk kútba esne.
Miért?
Azért, mert ha nem figyelsz, a túlevéshez sok fájdalmat és kevés élvezetet társítasz, a normális evéshez viszont sok élvezetet és kevés (vagy semennyi) fájdalmat. Ez tragédia lenne.
Ezzel elszalasztanál egy remek lehetőséget arra, hogy szenvedj egy jót!
4. lépés: ne engedd kizökkenni magad
Ha elég sokszor túleszed magad, akkor előbb-utóbb magától futni fog a program a fejedben, anélkül, hogy elgondolkoznál, van-e ennek a viselkedésnek értelme.
Ez nagyon jó! Azt a szintet kell elérni kitartó gyakorlással, hogy teljesen automatikussá váljon a szenvedés.
Sajnos ezt is elég könnyű elrontani. Előfordulhat, hogy kizökkensz a megszokott viselkedésmintából, és újra elkezdesz gondolkozni.
Például én régen sokszor azzal rontottam el a túlevést, hogy amikor a falási roham első jeleit észleltem, akkor felpattantam, és valami szokatlant csináltam.
Hideg vízzel paskoltam az arcomat. Kurjongattam, mint egy bolond. Levittem a szemetet. Elindítottam egy vicces videót vagy egy sikítós metált a háttérben.
Ezek a cselekvések veszélyesek, mert megszakítják a berögzült viselkedésmintát, és lehetőséget adnak rá, hogy egy újat illessz a helyükre.
Ezért amikor sínen van a szenvedés, akkor kerülj minden hirtelen, szokatlan cselekvést, ami felrázna.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos a szenvedés érdekében!
5. lépés: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás!
Ha néhányszor túleszed magad, az még kevés.
Ahhoz, hogy egy (akár negatív, akár pozitív) viselkedésminta rögzüljön, azt lehetőleg minél többször ismételni kell.
Ez nem csak blabla, ennek komoly neurobiológiai háttere is van. Az agyad felépítése nem statikus. Meghatározott idegpályák attól függően erősödnek vagy gyengülnek, hogy mennyire gyakran használod őket.
A lényeg, hogy ha profi szenvedővé akarsz válni, akkor ismételgetni kell a szenvedést.
Közhely, de gyakorlás teszi a mestert.
Ha nekem sikerült túlevővé válnom, neked is sikerülhet!
Nektek mi a szenvedési taktikátok?
Látjátok, hogy sajnos sok a buktató a szenvedés útján.
Ha nem vigyázunk a gondolatainkra, akkor szép lassan elveszítjük az irányítást, és elkezdjük jól érezni magunkat.
Ezt nem engedhetjük!
Nektek mik a trükkjeitek a szenvedés érdekében? Mi mindent szoktatok rendszeresen csinálni, amitől rosszul érzitek magatokat?
Írjátok meg, gyűjtsük össze! Ne hagyjuk elveszni ezt az egyetemes és hasznos tudást! Segítsünk másoknak is szenvedni!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsetek el feliratkozni a dietcrafting hírlevélre!
(Ezzel VIP helyzetbe kerültök, mert ti olvashatjátok legelőször az új cikkeket! Facebookra mindig kicsit késve kerülnek majd ki.)
Ha segítenek titeket az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogattok abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!
Szia Álmos! A cikkben leírtak pontosan mintázzák, amit évek óta átélek. Anno, 16 éve, szülés után szépen lefogytam, 15 kg-t, de jött egy betegség, és az önsajnálattal visszakúsztak a kilók.Pedig folyton küzdöttem… 90 napos, kalóriaszámlálós, low carb, ketogén… Mindig lefogytam a célig, de több jött vissza. Keményen sportolok (igaziból azt élvezem), mégis gömbölyded vagyok, pedig… diétázom. Aha, kivéve, amikor elszakad a cérna… az utóbbi időben gyakran elszakadt, nehéz időszakom volt.. egészen odáig, hogy a lélektani felső határ fölé engedtem magam…Nem is a testem az, ami gáz, öt éve vagyok ennyire kerekded,(több, mint amiről lefogytam) hanem amit átélek.
Utáltam, hogy nekem minden közös étkezésen, vacsorán, lagziban, baráti találkozón sanyargatnom „kell” magam… és mégsem vagyok topon, sőt. Kínosan ügyeltem, hogy mások előtt önfegyelmet gyakoroljak, de otthon, fúú.
Most a nyáron, a mélypont után átgondoltam, hogy életem derekán nem lehet, hogy beletörődjek, hogy úgy élem le a B oldalt, hogy az étkezéshez bűntudat társuljon..
Rátaláltam az IF-re. A ketogén étrendet a köszvényem miatt örömmel csinálom, bejött, de a falási rohamok amellett is megmaradtak, mint már tudom, nem a testem, hanem a lelkem okán.
Egyelőre másfél hete IF-ezek… 12, 16/8, 18/6, és egy 24 órás IF áll mögöttem, és nem, nem, nem mérlegelem magam. El kell engednem a napi mérlegelést, akár hetire, de még jobb lenne, ha havira.
A napi mérlegelés csapdája volt, hogy ha a nagyobbnál kisebbet mutatott, az örömet okozott (pedig nem fogytam, csak az illúziót adta!), és szépen lazítottam. Ha meg nem mutatott szépet, bánatettem.. Ennek semmi értelme. Az önsanyargatásnak sincs!
Örülök, hogy végre idetaláltam! Köszönöm!
Mit adott eddig az IF? Hihetetlen, de az edzések mellett is kihúztam heti két hajmosással, nem értem, hogyan. A bőröm sima, és már most érezhetően feszesebb! Nem vagyok éhes a böjti időszakban! Örömmel eszem, és jóllakok az étkezési ablakban, ez valami csodás!!!! Nem ébredek fel, hogy kiegyem a hűtőt!
Én egy homokóra alkat vagyok, izmos testtel, de van rajtam zsírpárna is, viszont szerencsém, hogy kimondottan formásan hízom, derekam van, és kerek hátsóm.
Végre megtanultam elfogadni magam! A negyvenes éveimben azért szeretném még a legjobb formámat hozni. És elengedni a szenvedést, önostorozást!!!!
Egyszóval: lelkes vagyok, kitartok és mindent el fogok olvasni!
Élni, enni, mozogni jó! 🙂
Köszönöm, hogy ezt mind elmesélted, Erika! Hatalmas öröm látnom, ahogyan elkezdtek ráébredni a bennetek rejlő hatalmas erőre és képességekre. Biztos vagyok benne, hogy ha így folytatod, rövidesen elképesztő változásokat fogsz látni az életedben!
Hamarosan érkezik az új cikk, készülj! 🙂 Mindenképp írd le majd ahhoz is a gondolataidat, ha lesz kedved!
Szia Álmos! Hát igen, ez a cikk emlékeztet arra, hogy az elején mi mindent csináltam, hogy legyűrjem Mr. Falásirohamot. Mihelyst leültem a fura tevékenységeim után, újra befurakodott az agyamba. El nem hiszed, de volt olyan, hogy nem is volt a közelben semmi ahol sütnek, mégis éreztem az ételek illatát. Fura az agy, ha meg akar kapni valamit, amit eddig rossz berögződés miatt megszokott. Azt hiszem, nekem mégiscsak a jó berögződés, a jóra szokás segített, tehát az idő. Meg a türelem. Mert bizony nekem is voltak rémképeim, hogy mi lesz, ha telezabálom magam, és vissza is riadtam az evéstől, de aztán ahogy írtad, valóban nagyobb úr lett a sóvárgás. De mialatt próbáltam küzdeni, egyre kevesebbet kellett, ugyanis az agyam másik oldala fű alatt a megszokáson dolgozott.
Egyébként azt szerintem sose fogom megszokni, hogy állandóan bámulnak az ismerőseim. Ezt egy idő után már nem tudtam sikernek elkönyvelni, mert bár azt kéne éreznem, hogy lenyűgöztem őket vagy ilyesmi, de én inkább zavarba jövök, és nem bírom megszokni az új külsőmet. Eleinte örültem, hogy beszélgettek velem, hogy „melyik diéta vált be??” (:D 😀 ) Nem csak bemesélem magamnak, mert sokszor még akkor sem kapják el a fejüket, ha látják, hogy észrevettem. Tőled is biztos sokan kérdezgették az emberek, mitől változtál meg. Téged nem zavart egy idő után, hogy nem hagynak békén, és állandóan bámultak?
Szép napot! 🙂
Szia Eszti! Engem (szerencsére) nem bámultak, viszont tény, hogy sokan elismerően és hitetlenkedve érdeklődtek, hogy ez hogyan sikerült. El tudom képzelni, hogy egy picit introvertáltabb embert (a szónak a legpozitívabb értelmében!) ez feszélyez, és inkább azt szeretné, hogy hagyják békén. 🙂 Belőlem másféle reakciókat váltott ki, de ez a „személyes küldetésemből” következik.
Késztetést éreztem rá, hogy minél többeteket ráébresszek: erre ti is képesek vagytok! Sőt, még sokkal többre is! Ezért vagyok most itt. Ezért csinálom azt, amit csinálok. Ez az én utam. Izgalmas és határtalan a jövő, és örülök, hogy együtt mehetünk ezen az úton! 🙂