Túletted Magad? 4 Bátor Lépés az Instant Boldogsághoz

You are currently viewing Túletted Magad? 4 Bátor Lépés az Instant Boldogsághoz

Túletted magad, és most félsz, hogy elindulsz a lejtőn? Félsz, hogy annyi a diétádnak? STOP! Ne csinálj semmit, amíg ezt el nem olvastad!

Nincs időnk bevezetésre. Vészhelyzet van. Megnyomtad a PÁNIK-gombot. Minden rendben lesz! Elmondom, mit csinálj, hogy holnap boldogan ébredj.

1. Hagyd abba az evést!

Éppen előtted van egy bödön fagylalt, és sírva lapátolod magadba?

STOP! Tedd le a kanalat! Told félre, amivel tömöd magad.

Fontos, hogy néha engedj a sóvárgásnak, de ez nem az a pillanat. Most azonnali beavatkozásra van szükségünk.

Képzeld el a Vészhelyzet bevezetőjét, Carter doktorral, és mindennel, ami kell. Tidi-tadamm-tamm-tamm. Tidi-tadamm-tamm-tamm. Tüttüdűűű.

A legjobb, ha most azonnal kidobod a kukába, amit eszel. Megvárom.

Tudom, hogy etióp kisgyerekek éheznek Afrikában, de most ennyit megengedhetsz a saját boldogságod érdekében. Hajítsd ki! De ne utálattal! Mosolyogj, fütyöréssz közben! Nevess magadon! Nem vagy te drogfüggő. Egyszerűen ennyi elég volt. Már nem is annyira finom.

Ne parázz, ehetsz még majd ilyet! Akár már holnap is. Amit holnap is ehetsz, abból nem kell ma degeszre falnod magad, nem igaz? (Apropó, tudod, mi az a degesz? Népies: kipattanásig tele levő zacskó, zsák.)

Látom, hogy még vacillálsz. Szedd össze magad! Ez nem te vagy!

Nem fog segíteni, ha megeszed, arra gondolva, hogy ma már úgyis mindegy. Hát persze, hogy mindegy. Tegnap is az volt, holnap is az lesz. Ha csakugyan mindegy, akkor miért tömöd úgy a pofazacskódat, mintha mindjárt jönne a jégkorszak?

Fájó hassal akarsz lefeküdni? Reggel égő gyomorral ébredni?

Bízz bennem! Holnap erőtől és önbizalomtól duzzadóan fogsz kiugrani az ágyból. Akkor is, ha ma egy ötszemélyes család helyett ettél. De ehhez előbb abba kell hagynod az evést.

Nyisd ki az ablakot! Zuhanyozz egyet hideg vízben! Csinálj néhány terpeszugrást. Tapsolj, énekelj és nevess!

2. Csinálj úgy, mintha mi sem történt volna!

Ha esetleg nem hallgattál rám, és mérgesen magadba gyömöszöltél mindent, mint egy tengerimalac, akkor se csüggedj. Legfeljebb egy kicsit nehezebb lesz gondolkoznod. Nehogy azt hidd, hogy megúsztad! Te is boldogan fogsz ébredni holnap.

Most jön a legtrükkösebb, egyben a legfontosabb rész. Ha ezt az egyet a szíved mélyéig átérzed, a maradék két lépés magától értetődő lesz.

Csinálj úgy, mintha mi sem történt volna! Képzeld azt, hogy pont annyit ettél, amennyi jólesett! Egészségedre.

Most pedig menj, és folytasd az életedet! Mosolyogj!

Arra gondolsz, hogy ne ostorozzam magam? Ne legyen bűntudatom?

Igen, de ez még nem minden. Egyáltalán ne gondolj semmire!

Mi? De hát nem kéne kielemeznem, hogy mi vezetett el idáig? Nem fontos az önismeret?

Az önismeret fontos. Ám biztos vagy benne, hogy ha elkezded nagyító alatt vizsgálni a történteket, akkor azzal saját magadat ismered meg? Ha belesétáltál az ingoványba, vajon segít rajtad, ha kielemzed, miért sétáltál bele az ingoványba?

Nem értem… arra célzol, fogadjam el, hogy én ilyen vagyok?

Ellenkezőleg. Jöjj rá, hogy te nem ilyen vagy! Ki vagy te? Valaki, akinek evészavarai vannak? Biztos vagy ebben? Nem lehet, hogy ez csak egy maskara, amit bármikor lecserélhetsz?

Nem lenne egyszerűbb elemezgetés helyett úgy dönteni, hogy te nem szorulsz elemezgetésre? Hogy nem sétálsz bele az ingoványba?

No shit, Sherlock. És ezt hogyan csináljam?

Úgy, hogy elengeded azt, aki nem te vagy. Nem gondolsz rá többet. Ne akard utálattal eldobni, mert akkor visszapattan, és arcon csap! Lágyan engedd el, mint egy papírhajót a vízen.

Elolvashatsz még néhány pszichológiai könyvet, vagy kijárhatsz még néhány önismereti tanfolyamot. De vajon ezzel nem csak azt az embert ismered meg jobban magadban, aki eddig szomorúságot okozott neked?

Nem a pszichológia vagy az önfejlesztés ellen beszélek. Ám mielőtt görcsösen elkezdenéd elemezni, javítani vagy fejleszteni magad, tegyél fel egy kérdést: biztos, hogy akit elemezni, javítani vagy fejleszteni akarok, az én vagyok?

De hát ha soha nem értem meg, miért teszek bizonyos dolgokat, hogyan tudok majd változtatni?

Nem kell megértened, hogy miért teszel bizonyos dolgokat, ahhoz, hogy változtatni tudj. Elég, ha úgy döntesz, már meg is változtál.

Ha mélységében kielemzed, miért vannak táplálkozási problémáid, tudod mit nyersz vele? Tudod, mivé válsz a nagy önismerettől? Egy nagyon okos emberré, akinek táplálkozási problémái vannak.

Éveket lehet ilyen meddő kutatással eltölteni. Tudom, mert onnan jövök. És ez nem csak az evészavarokra, hanem minden lelki és mentális nyavalyára igaz.

Tegyük fel, hogy boldogtalan, „sikertelen” vagy a párkapcsolataidban. Nem gyanús neked, hogy eddig már tizenkét különböző magyarázatot kaptál rá könyvekből és előadásokból, hogy mi a baj veled?

És most kérlek, figyelj!

Nem arról van szó, hogy egyik magyarázat sem igaz – hanem arról, hogy mindegyik igaz. Miért? Mert te így döntöttél. És garantálom neked, még tudnál rá további tizenkettőt találni addig, amíg lepereg az életed.

Egy kedves olvasó, Márti felhívta rá a figyelmemet, hogy az eddigiek még félreérthetők lehetnek, ezért megpróbálok egy kicsit más szemszögből is beszélni róluk.

A hangsúly nem azon van, hogy ne próbáld felismerni a mögöttes (lelki) mozgatórugókat! A lelki miértek keresése és felismerése kulcsfontosságú, különben megragadsz a jelenségek felszínénél. Nyilvánvalóan ha túleszed magad, nem az a megoldás, hogy úgy döntesz, legközelebb nem eszed túl magad.

Például ha rájössz arra, hogy „én azért eszem túl magam, mert így akarok valamilyen űrt kitölteni az életemben”, az nagyon jó. Amire itt utalni próbálok, az az, hogy ha felismersz magadban egy lelki-pszichológiai jelenséget, attól még nem kell kérdés nélkül azonosulnod vele. Nem kell görcsösen „megértened”, megmagyaráznod, kutatnod a megoldását.

Hogyan szünteted meg az azonosulást a jelenséggel? A fenti példánál maradva, nem azzal, hogy megpróbálod bebeszélni magadnak, hogy eddig nem voltak evészavaraid. Ez nyilvánvaló illúzió lenne. Hanem mélyebbre ásva, azzal, hogy felismered: nincs űr az életedben, amit evéssel (vagy bármi mással) kellene kitöltened. 

Mindent, amit a fentiekben az elengedésről, felismerésről, „másképp döntésről” írtam, ilyen mélység mellett kell érteni.

Tudom, ez az egész elsőre megfoghatatlannak, talán halandzsának is hangzik. Még akár úgy is tűnhet, néhol ellentmondásba keveredem saját magammal. Sajnos most csak ilyen pongyolán tudtam szavakba önteni. Mégis bízom benne, ha megpendített benned valamit, nincs is szükség több szóra.

Kezdem átérezni azt, mit mondasz… De akkor mégis mit csináljak?

Semmit. Ne gondolj semmire!

Se arra, hogy miért nem szabadott volna többet enned, se pedig arra, hogy miért volt jó (hasznos, stb.) hogy többet ettél. A csiholt pozitív gondolatok ugyanúgy az ingoványban tartanak, mint a negatívak – mert ugyanannak a hamis éremnek a másik oldalát jelentik.

Ha legközelebb rád jön a falási roham, állj meg! Figyelj néhány másodpercig a légzésedre. Ne gondolj semmire! Az égvilágon semmire.

Csendesítsd el az elmédet. Ebben a csendben rá fogsz döbbenni: „ez nem én vagyok.” És visszateszed a hűtőbe a kaját.

3. Ne állj mérlegre!

Ha eddig nyitott lélekkel olvastál, a szíved már el is döntötte, hogy nincs veled semmi baj. Nincsenek evészavaraid. Boldog vagy.

De az agyad ravasz jószág. Nem akarja, hogy ne legyen veled semmi baj. Keresni fogja a bizonyítékokat, amiket az orrod alá dörgölhet, hogy mégis ketyós vagy. Nem akarja, hogy átvedd az irányítást. Nem akarja, hogy boldog legyél. Rá akar majd venni, hogy állj rá a mérlegre. Akár rögtön azután, hogy befejezted az evést. Vagy holnap reggel.

Ne hallgass rá! Nem tudja, mi a jó neked. 

Egy masszív kajálás után a mérleg akár 2-3 kilogrammal is többet mutathat.

Úristen, híztam 3 kilót?

Tudod mit? A szíved már csendben figyel, tömjük be egy kicsit a nagyokos agyad száját is egy kis tudománnyal.

Már hogy a fenébe híztál volna 3, 2, vagy akár csak 1 kilót!

Tudod, mennyit kell enned ahhoz, hogy mindössze fél kg zsírt elraktározz?

Nagyjából 3500 kalóriányi energia-TÖBBLET kell ahhoz, hogy fél kilogramm zsírt magadra szedj.

Ez termodinamikai törvény. Tény. (Amit az okoskodó agyunk annyira imád.)

Ha a teljes napi energiaigényeden (TDEE) felül magadba toltál 3500 kalóriát, akkor is legfeljebb csak fél kilót fogsz hízni. Nem tudom, mennyit ettél végül „bónuszként”, de le merném fogadni, hogy ennél sokkal kevesebbet.

Ha a mérleg ennél többet mutat (amit nem fog, mert nem fogsz ráállni), az egyszerűen azért van, mert van benned még:

  • egy rakás megemésztetlen táplálék,
  • eltárolt szénhidrát az izmaidban ún. glikogén formájában,
  • és egy csomó víz.

Ezek együtt akár több kilogrammra (!) is rúghatnak, és távolról sem jelentik azt, hogy ennyi zsírt magadra szedtél.

Száz szónak is egy a vége: relax. Menj sétálni egyet! Nem történt semmi.

4. Ne akarj kompenzálni!

A legrosszabb és legveszélyesebb, amit tehetsz egy túlevés után, hogy az elkövetkező napokban kompenzálni próbálsz. Brutálisan megszorítod a kalóriákat, vagy akár egy teljes napon át nem eszel semmit.

(Nem az időszakos böjtölésre utalok. Azt csináld tovább nyugodtan, sőt: a tested meghálálja, ha zabálás után hagyod egy kicsit magához térni.)

Ez óriási nagy csapda, és 90%, hogy előbb-utóbb újabb túlevéshez fog vezetni. Ezzel saját magadnak generálsz pszichológiai hiányérzetet, ami vissza fog rántani az ördögi körbe. Arról nem is beszélve, hogy szembeköpöd vele a második lépést.

Ha kompenzálni próbálsz, elfogadod az agyad forgatókönyvét, hogy „rossz voltál.” Bűnöztél, amiért bűnhődnöd kell. Hidd el nekem, számtalanszor próbáltam én is kompenzálni. Soha nem vezet jóra!

Még ha van is elég akaraterőd ahhoz, hogy kibírd a kalóriamegszorítást, a lelkedet nem hagyod lélegzethez jutni. Soha nem tudod majd úgy látni magad, mint akinek nincsenek evészavarai. Visszarántod magad az ingoványba. Nem ez a megoldás. Ne ess bele ebbe a csapdába!

Csak úgy születhetsz újjá, ha már most azonnal úgy gondolsz magadra, mint aki újjászületett.

Tudom, hogy túl egyszerűen hangzik, hogy igaz legyen – de a legjobb dolgok a világon csodálatosan egyszerűek.

Ha megpróbálod a bizonytalan jövőbe kivetíteni az újjászületésedet („majd ha már lefogytam”), az újjászületésed örökre a jövőben marad. Életed végéig futhatsz utána, mint egy versenyagár a nyúl után. Fejezd be az álomképek kergetését! Dönts úgy, hogy az álmod már valóság – és amint így döntöttél, abban a pillanatban valóság is lesz.

Érzed már, hogy nincs veled semmi baj?

Ha nagyon akartam volna, csinálhattam volna a 4 lépésből 5-öt is. Vagy akár 7-et. Azt hiszem, akkor csalogatóbb lett volna a poszt címe. De nem akarlak átverni. A 4 lépésből igazából csak a második a fontos, az utolsó kettő meg nem is lépés.

Nem akarom, hogy azt hidd, a boldogsághoz rögös út vezet. Hagyd a rögös utat arra, aki zötykölődni szeretne. Teleportáld bele magad a boldogság közepébe! Ugye, hogy már meg is érkeztél?

Mit gondolsz erről a csodálatosan egyszerű megoldásról?

Kommentelj bátran, beszélgessünk! 

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnétek lemaradni az újdonságokról, itt tudtok feliratkozni a dietcrafting hírlevélre!

Ha segítenek titeket az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogattok abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!

This Post Has 9 Comments

  1. Dina

    Nagyon szuper ez az oldal, teljesen beszippantott! Egy diétás v. inkább életmód fb csoportban tették ki a linket. A téma a falási rohamok leküzdése, az akaraterőhiány volt. Mint sok más embernek, nekem is itt fullad mindig kudarcba a próbálkozásom. Amikor diétázol “hivatalosan”, mégis szinte minden napod csalónap. Álmos, fantasztikusak az írásaid. Minden szavadról érzem, hogy ez az, amivel azonosulni tudok. És még csak 1-2 órája olvaslak, de remélem, hogy valódi “átkattanás” lesz…ami a gondom az időszakos böjttel, az az éhség fizikai tünetei. Sajnos nálam az éhség nagyon drasztikusan tud támadni. Fejfájással, gyengeséggel stb. Valószínűleg ez az egyik oka, hogy sosem mertem szándékosan sokáig nem enni. Nem tudom, hogy ez IR lehet-e vagy cukorbetegség előszobája…vagy ez is kezelhető? Pár nap alatt hozzá lehet szokni? Nagyon szívesen próbára tenném magam egy 16/8 órás ritmussal, de ez az érzés para…mit gondolsz?

    1. Álmos

      Szia Dina! Nagyon örülök, hogy úgy érzed, “átkattanáshoz” közeli állapotban vagy – ez a célom az írásaimmal! 🙂 A fejfájás, gyengeségérzet gyakori mellékhatás, kell egy kis idő a szervezetnek, mire “megtanulja” a szénhidrát- és zsíralapú anyagcsere közötti zökkenőmentes váltást. Ez a legtöbb embernél néhány nap, legfeljebb 1-2 hét alatt el szokott múlni, ezért látatlanban azt mondom, hogy óvatosan próbálkozz vele, adj neki egy kis időt. Mindenesetre semmiképp ne kínozd vele magad, ha nagyon rosszul vagy, ne erőltesd. Tarts készenlétben valami kis gyorsan felszívódó szénhidrátot (pl. szőlőcukor) arra az esetre, ha túlzottan leesne a vércukrod. Sajnos azt nem tudom megmondani így távolról (de egy orvos se tudná látatlanban), hogy lehet-e IR a háttérben, ezért a fentieket kérlek vedd úgy, hogy csak akkor érvényesek, ha egészséges vagy! Ha esetleg IR-es vagy, az IF akkor sem kizárt (sőt, még segíthet is!), de mindenképp érdemes előtte kivizsgáltatni/orvossal konzultálni.
      Számolj majd be a tapasztalataidról, ha lesz kedved! 🙂

  2. Csilla

    Szia!

    Leginkább a 2. lépéshez szeretnék csatlakozni gondolatilag! A „ne gondolj semmire” hétköznapi megközelítésben nehezen kivitelezhető tapasztalataim szerint. Tudod, ne gondolj a rózsaszín elefántra! Aztán már mindenki másra sem tud gondolni, csak a rózsaszín elefántra! 😀 A 2. pont végére rájöttem, hogy inkább meditatív értelemben használod. Így sokkal megfoghatóbb!

    Arra gondolsz, hogy agyalunk és ezzel növesztjük a problémát, amikor elemezgetésbe kezdünk. Ez pontosan így van. Amikor valaki például felállít (vagy egy külső szakembertől megkap) magáról egy diagnózist, akkor minél több időt tölt ennek a problémának a megoldásával, annál inkább azt fogja érezni, hogy túlnő rajta. Hogy még szükség van további információra, még el kellene olvasni egy könyvet, még ezt vagy azt kellene csinálni, és ezzel csak dagasztjuk, növesztjük a dolgot.

    Változás eléréséhez nekem a következő sorrend szokott beválni, ezt Kárpáti Bogitól tanultam, és nagyon-nagyon hatásos, ezért szeretném megosztani veletek. Elfogadás – megbocsátás – elengedés – szeretet és hála! Tehát elfogadom magamat és a helyzetet. Igen, így nézek ki per pillanat. Igen, betoltam egy rakat fagyit. Ez van, vállalom a felelősséget. Megbocsátok ezért magamnak. Ez egy döntés. Tehát nem kezdek vad önostorozásba. Nem fogalmazok magamról semmi negatív körmondatot! Pláne nem repülök vissza a múltba, hogy még hosszabb mondatokat tudjak magamról alkotni, hogy végül olyan konklúzióhoz jussak, ami úgy kezdődik, hogy „mindig” vagy „soha”. És ezután jön, hogy elengedem a dolgot, az egésszel kapcsolatos érzéseimet. Nagyon tetszik a papírhajós példád ehhez! „Teleportáld bele magad a boldogság közepébe.” Ez a szeretet és a hála témaköre. Nagyon-nagyon fontos, hogy szeresd magad és hálás legyél minden tapasztalatodért. Viszont ezek átéléséhez szükség van a korábbi 3 lépésre! Hajrá! Próbáljátok ki!

    1. Álmos

      Szia Csilla! 🙂 Köszönöm ezt a tartalmas, őszinte hozzászólást! Ezekről a kérdésekről tényleg nehéz beszélgetni, mert mindannyian a lelki fejlődés különböző szintjein állunk.

      Aki sok éve foglalkozik már spiritualitással (taoizmus, buddhizmus, jól értelmezett kereszténység, stb.), olvasgatott pl. Eckhart Tolle-tól, annak általában csak EGY LÉPÉS létezik, és ez az egy lépés természetesen maga után von minden mást (szeretetet, stb.): JELENLÉT. Aki viszont egész életét a kényszeres gondolatok, az ego béklyójában töltötte (az emberek 99%-a), annak általában nem kezdhetsz el jelenlétről, ego-mentességről, stb. beszélni – mert előbb más utakat kell kijárnia, hogy végül rájöjjön, igazából csak egy út létezik. Egy csecsemőt nem kezdhetsz el megtanítani biciklizni, először meg kell tanulnia járni.

      A te hasonlatoddal élve: ha szíved legmélyéig át tudod élni a jelenlétet, és mindent le tudsz csupaszítani magadról, ami nem te vagy, többé nincs is szükséged megbocsátásra, se elengedésre, a hála és szeretet pedig te magad leszel. : ) Biztos vagyok benne, hogy te érted, mire gondolok.

      Nagyon örülök, hogy sokakat érdekelnek ezek a lelki kérdések, mert ez engem is motivál, hogy még többet írjak ilyenekről nektek. Ha esetleg nem olvastad még, ezt a cikket ajánlom neked a blogon, mert úgy érzem, te fogékony lennél rá. 🙂 https://dietcrafting.com/fogadjam-el-es-szeressem-amit-a-tukorben-latok/

      Köszi még egyszer, és remélem a jövőben is megtisztelsz azzal, hogy olvasod a cikkeket!

  3. rakosimarti

    Szia!
    Engedd meg, hogy egy kicsit talán ellent mondjak neked 1-2 dologban!:)

    Ezt írod a bejegyzés közepén: “Nem kell megértened, hogy miért teszel bizonyos dolgokat, ahhoz, hogy változtatni tudj. Elég, ha úgy döntesz, már meg is változtál.”

    Szerintem a való életben ez szinte soha nincs így. Pontosabban csak akkor tudsz tudatosan másként dönteni hosszú távon (tehát nem csak 2-3 alkalommal akaraterőből), ha tudod, hogy mit miért csinálsz. Miért szabotálod a saját diétád, miért teszel keresztbe a saját elhatározásaidnak? A tanulás célja soha sem a TUDÁS, hanem a HELYES CSELEKVÉS. Abban teljes mértékben egyet értek veled, hogy fölösleges jól képzett táplálkozási zavarosnak, vagy rendszeres túlevőnek lenni, de ettől még nem a tanulás maga a felesleges, hanem a ki nem aknázott tudás elsajátítása.
    Merthogy tapasztalataim alapján (nem vagyok pszichológus, sem táplálkozási szakértő, sem edző, csak hosszú évek óta aktívan sportoló és az egészséges táplálkozásra nagy hangsúlyt fektető átlagember) a túlevések jelentős hányada mögött pszichológiai és/ vagy fizikai okok állnak. És amíg az ember ezeket nem kezeli, csak ideig óráig lesznek “sikerei” az egészséges táplálkozás felé vezető úton.

    De a pszichológiai éhségnek számtalan formája van – amelyekről nálam okosabbak már írtak – ingeréhség, elismeréséhség, cselekvéséhség, stb. Vagy egyszerűen csak pótcselekvés, rossz beidegződés, tanult minta a desszert ebéd után. Amíg az ember ezeket nem tudatosítja és kezeli magában, addig nem fog tudni tartósan megszabadulni a rossz étkezési szokásoktól.

    2 személyes példát mondanék a saját életemből, ha megengeded:

    1. Évek óta masszív kávéfüggő vagyok. “Lejöttem” a cukorról szinte teljes egészében (tehát még a természetes édesítőszerekről is), a gluténról, miden gyorsételről, péksüteményről, édességről, tartósitószeres ételről. Nincs csalónapom, soha nem eszem ilyeneket. Évekig ketogén voltam, de az IF-el is jó tapasztalataim vannak. Tehát nem lehet azt mondani, hogy nincs akaraterőm. De a kávéról egyszerűen képtelen voltam leszokni. Nem is a kávéfogyasztás a probléma, hanem az, hogy én napi 5-6 csészével simán betoltam, ami már masszívan súrolja az egészségtelen határt. Próbáltam “erőből” leállni róla, vagy 1-2 csészére csökkenteni. 2-3 hetes sikereim voltak maximum. Utána szépen lassan visszaestem a napi 5-6 kávéra. Ekkor kezdtem el megvizsgálni, hogy miért is kávézom annyit. Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak vagy dekoncentrálnak, azt gondoltam, hogy az íze miatt iszom csupán. Aztán feltűnt, hogy ha épp szar kávé van az irodában, akkor is kimegyek a konyhába napjában 5-6 alkalommal. Tehát akkor mégsem az íze a vonzó számomra. És ekkor világosodtam meg: túlságosan belepörgetem magam a munkába és ha nem mennék ki kávézni, 9-10 órát fel sem állnék a géptől. A kávézás pótcselekvés. Az agyam piszkál, hogy álljak fel és csináljak végre valami mást. Annyira triviális, nekem mégis évekig tartott belátni. Egyik pillanatról a másikra átálltam a napi 2 kávéra, mert tudatosan terveztem pihenőket a munkaidőm alatt. Csörög az órám, amikor itt az ideje mással foglalkozni kicsit. Azóta könnyűszerrel megállom, hogy csak a napi egészséges mennyiségű koffeint igyam meg.

    2. A második dolog a fiziológiai ok. “Gyakorló” inzulinrezisztensként nagyon jól tudom, hogy milyen érzés a hormonháztartásom kiszolgáltatottjának lenni. Ha valakinek gond van az inzulinszintjével, nem szimplán éhséget érez 2-3 órával a gyors CH elfogyasztása után, hanem agressziót és dühöt, ha valaki közé a és csokija közé áll. Teljesen másfajta éhségérzet ez, ami fölött képtelenség akaraterővel uralkodni. A magyar egészségügy sajnos 6.8-as éhgyomros vércukrot még teljesen “normálisnak” tartja, 7-es értékkel meg inzulinra állítanak. Hát nem röhej? Persze a kevésbé drasztikus hormonális problémák kevésbé drasztikus fizikai tüneteket okoznak, de már egy kis elmozdulás a pajzsmirigy, hasnyálmirigy, mellékvese hormonjainak értékében durván beleszól abba, hogy mit és mennyi ételt kívánunk, hogyan raktározzuk a zsírt. Sokkal alaposabban – sajnos magán úton – utána kéne járnia mindenkinek a fizikai állapotának, mert sajnos az egészségügynek csak arra van kapacitása, hogy csak a már nagyon súlyos helyzeteket kezelje. A prevenciót, az előre gondolkodást, a problémák “kicsiben” való elcsípését sajnos a lakosság nem nagyon ismeri. Pedig tünet az már az első pillanattól kezdve van. Például az édességek folyamatos kívánása nagyon sok esetben nem akaraterő hiány, hanem inzulin probléma.

    Ne haragudj, hogy hosszú voltam. Nem ellentmondani szeretnék, csupán egy másfajta szemléletet megmutatni!
    Minden jót!
    Márti

    1. Álmos

      Kedves Márti! Köszönöm szépen a hozzászólásodat (utólagos engedelmeddel összefűztem a hármat). Látom, hogy őszintén, szívből jövően és segítő szándékkal írtad! Megtisztelsz azzal, hogy végigolvastad a cikket. Elgondolkoztál rajta, és még arra is szántál az értékes idődből, hogy megoszd a saját gondolataidat. Bárcsak több ilyet látnánk az “online vitákban”, sokkal előbbre tartanánk az emberi tudatosság terén.

      Ha megengeded, a hozzászólásodat olvasva egy pillanatig se volt az az érzésem, hogy ellentmondanál nekem nekem – éppen ellenkezőleg, mintha ugyanarról beszélnél, csak máshova (talán jobb helyre) helyezed a hangsúlyt. Remélem, több hasonló “ellentmondást” fogok olvasni a jövőben. 🙂

      Ha esetleg olvastad már más cikkeimet is a blogom, akkor sejtheted, hogy a tudományt és a pszichológiai mozgatórugókat nem veszem félvállról, sőt: mindenkit szorgalmazok arra, hogy a felszíni folyamatok mögé nézzen. Láttam azonban a saját életemben és másokéban, hogy ezeknek a folyamatoknak a mechanikus megértése nagyon sokszor nem elég, rosszabb esetben pedig az embert csak nagyobb szomorúságba és tehetetlenségbe húzza. Egy adott jelenségre ráadásul több különböző, egyaránt adekvát magyarázatot lehet találni (és ez tényleg nem csak valami “feel good” maszlag, hiszen a tudomány világából is lehetne pédát hozni: pl. a newtoni és a kvantumfizika viszonyát.)

      A hozzászólásod nagyon értékes a számomra, mert felhívta a figyelmemet arra, hogy talán nem fejeztem ki elég jól magam. Úgy tűnhet, mintha a befelé fordulás vagy a miértek felismerése ellen beszélnék. Ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Hiába, sokat kell még gyakorolnom, hogy a legépelt szavak hűen tükrözzék azt, amiről beszélni szeretnék nektek. 🙂 Ezért jó, hogy itt vagytok.

      A “megértés” nem egyenlő a jelenségek felismerésével és azok kristálytiszta, értékítélettől mentes tudatosításával (elfogadásával). A felismerés fontos. Azon múlik minden. Ha valamit felismertél, máris megszabadultál a szorításából, mint ahogyan te is felismerted azt, hogy miért ittál napi 5-6 kávét. A felismerésnek befelé kell fordulnia persze, hiszen az a tény, hogy kávét iszol, semmit nem árul el a TÉNYLEGES (lelki) jelenségről, ami a háttérben meghúzódik.

      A megértés, itt most direkt negatív értelemben használva, a felismert (lelki!) jelenség “túlgondolása”: olyan jelentőség és magyarázatok ráerőltetése, amikkel az nem feltétlenül rendelkezik, vagy nem kizárólagosan ezekkel rendelkezik. Az elménk nagyon ért ahhoz, hogy még a látszólagosan felszabadító “megértéssel” is csak leláncoljon minket ugyanahhoz a problémához, amit megpróbálunk megérteni.

      Ez egy nagyon ravasz és jól álcázott csapda, amit sokszor észrevenni is nehéz. Azért könnyű belesétálni, mert túl hihetetlennek hangzik számunkra, hogy a jelenségek felismerésével már meg is szüntettük a jelenségekkel való azonosulást. Amint felismerted magadban, hogy miért ittál kávét, már győztél is.

      A felismerés csak benned születhetett meg, azáltal, hogy magadba néztél. Sokan idáig el sem jutnak, mert nem engedik be a tudatuk fényét a lelkükbe – hanem keresik, kutatják “odakint” (könyvekben, előadásokban, stb.) a magyarázatokat. Vagy látják a magyarázatot, de olyannyira azonosulnak vele, hogy eszükbe se jut: nincs szükség további gondolkodásra. Nem kell “megszerelniük” magukat. Elég, ha úgy döntenek (egész pontosan felismerik), hogy ők nem ilyenek.

      Bocsánat, hogy az én válaszom is hosszúra nyúlt, de ha már te megtiszteltél engem, nem szerettem volna három sorban reagálni. Köszönöm még egyszer, és remélem, a jövőben is számíthatok tőled ilyen hasznos “ellentmondásokra.” 🙂

      1. rakosimarti

        Köszönöm a részletes kifejtést, így már valóban sokkal érthetőbb számomra is, amit a második pontban megfogalmaztál! Sajnos az írás már csak ilyen… metakommunikáció híján még félreérthetőbb mint a beszéd! Ezt el kell fogadni, de köszönöm a pontosítást!:)
        Valamint köszönöm a könyvajánlót is – valamelyik korábbi bejegyzésedben volt- az Akaraterő- Ösztön című könyvről. Tegnap a Libriben jártam és a kezembe akadt, így megvettem, és beleolvasva abszolút megérte a 3500 Ft-ot!

        1. Álmos

          Én köszönöm, Márti! Szuper, hogy érdekesnek találod a könyvet. Nyugodtan kommentelj majd a jövőbeli cikkek alá is, ilyen termékeny “vitaindításnak” mindig nagyon örülök. 🙂

    2. Álmos

      U.i.: a hozzászólásod hatására egy picit ki is egészítettem a második lépésben írtakat, úgyhogy még egyszer köszönöm! Persze, erről a témáról még nagyon sokat tudunk és fogunk majd beszélni. Sajnos a leírt szavak általában durva lenyomatai az ember lelkében lévő megfoghatatlan igazságnak. Minden jót kívánok én is neked! : )

Vélemény, hozzászólás?