Brit tudósok bebizonyították, hogy minden étel hizlal. Két választásod van. Az egyik, hogy életed végéig rettegsz a hízástól, mint a vámpírok a napfénytől. A másik, hogy megtanulod, a zsírraktározás ugyanolyan természetes, mint a zsírégetés. Így válik teljessé az élet végtelen körforgása, Szimba. 

Duci gyerekként görcsösen fogyókúráztam, több-kevesebb sikerrel. Volt egy különös módszerem. Nem az ételek mennyiségére, a jóllakottság érzésére figyeltem, hanem rettegve kerültem mindent, ami „hizlal.”

Édesanyámnak már a könyökén jöhetett ki, hogy akármit tett elém, gyanakodva faggattam, hogy hizlal-e. Becsületére szóljon, mindig megnyugtatott. Azért általában „kálámbósan” visszakérdeztem az első falat előtt: Anya, csak még egy kérdés… biztos nem hizlal?

Hogy mi a különbség a hizlaló és a nem hizlaló ételek között? Hát kérlek szépen…

Vannak bűnös ételek, amiket Belzebub, Lucifer vagy a Sötét Nagyúr úgy alkotott meg, hogy hizlalnak. Csoki. Gulyásleves. Fehér kenyér. Pizza.

Aztán vannak fitt, diétás ételek, amik nem zsírrá, hanem fénnyé, szeretetté, sőt, szenteltvízzé alakulnak, majd elpárolognak, levendulaillatot hagyva maguk után.

Ne röhögj. Talán egy kicsit túloztam, de meglepően sokan gondolkoznak így. Ebből pedig valami kitűnik.

A legtöbb ember a hízást (zsírraktározást) bűnözésnek, a fogyást (zsírégetést) pedig szükségszerű vezeklésnek tartja, ami csak akkor kap szerepet az életünkben, ha már bűnöztünk.

Más szóval, a zsírraktározás kerülendő, zsírégetésre pedig csak a kövéreknek, a gyenge jelleműeknek van szüksége. (Úgy kell nekik, nem kellett volna bűnözni!)

Ez egy borzasztóan káros, torz gondolkodásmód, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a diétázást és a testsúlykontrollt ennyire nehéznek tartjuk, és sokan szenvedünk evészavarban.

Hogy megértsük, milyen gubancokkal jár a fejünkben, és mekkora károkat okoz a táplálkozáshoz való egészséges viszonyulásunkban mindez, lássunk egy jó kis hasonlatot. Tudjátok, azokat szeretem.

A testsúlykontroll kötéltánca

Képzeld el, hogy megkérlek arra, menj végig egy kifeszített kötélen. De nem ám egyensúlyozva… pff, úgy könnyű! Hanem úgy, hogy végig egyenes marad a tested, a karjaid mozdulatlanok, és egy centimétert se dőlsz el semmilyen irányban.

Mit gondolsz, sikerülne? Egyértelmű, hogy erre csak valamiféle gép lenne képes. Vagy egy zombi.

Mi, emberek másként működünk. A legjobb artista is dülöngélne, a testhelyzetének változtatásával egyensúlyozna. Mindez pedig baromi menőn nézne ki. Mondanád rá, hogy milyen béna ez az egyensúlyozgatás?

Ha kimozdulunk az egyensúlyi állapotból, egy ellenirányú mozgással gyönyörűen vissza tudjuk nyerni a biztonságos pozíciót. A tánc is erre a képességünkre épül. Mondanád egy táncosra, hogy ostoba? Ahelyett, hogy elmenne A-ból B-be kimért léptekkel, össze-vissza dobálja a testét. Full gáz.

Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám neked, hogy egy egészséges embernél a testsúlykontroll is így működik?

A zsírraktározás és zsírégetés folyamatosan, észrevétlenül váltja és kiegyensúlyozza egymást.

Ez nem bűnözés és vezeklés. Ez nem jojózás. Ez két természetes biológiai folyamat. A többletenergiát elraktározzuk, hogy később felhasználjuk.

Kétlem, hogy a vadon élő embernek egy nagyobb lakoma után bűntudata volt, amiért valamennyi zsírt elraktározott. Képzeld el, ahogyan szegény nézi magát a tó tükrében, és a hasát paskolja idegesen, hogy már megint bűnözött.

Kétlem azt is, hogy később akár fizikailag, akár lelkileg rosszul érezte magát, mialatt ezt a zsírt elégette.

Ma a jóléti társadalmakban mégis úgy félünk a zsírraktározástól, mint a tüzes vastól, és kínszenvedésként, vezeklésként tekintünk a zsírégetésre.

Mi romlott el? És legfőképp, hogy tudjuk rendbe hozni?

Mielőtt erre rátérünk, beszéljünk egy kicsit arról, honnan indultunk. Vizsgáljuk meg, hogyan is működik a testünk igazából, sokmillió éves evolúciónak hála.

A tested utál téged. És szeret is

Ezt a mókás kijelentést Lyle McDonald-tól vettem kölcsön. Mókás, de igaz.

A testednek fogalma sincs róla, hogy te olyan szerencsés vagy (szemben például az éhező afrikai gyerekekkel), hogy bármikor, bármennyit ehetsz.

A tested szerint te még ősember vagy. Vagy legalábbis egy vadon élő bennszülött.

Ne félj, nem megyek el most abba az irányba, hogy ugyanazt és ugyanúgy kéne enned, mint az ősember. Ennek nincs túl sok tudományos alapja. Az viszont tény, hogy az energiatermelési és -raktározási mechanizmusunk változatlan, mióta megjelent a Földön a Homo sapiens.

A testednek nem szólt senki, hogy te jóléti társadalomban élsz, és az éjszaka közepén is rendelhetsz egy XXL pizzát.

Ebből a nézeteltérésből eredően a tested és te csúnyán összevesztek egymással.

Szerinted hízni rossz, mert rosszabbul nézel ki tőle. Fogyni rettenetes, mert abba kell hagynod a non-stop evést egy kis időre. (Néhány órára? Te jó ég…).

A tested szerint hízni jó, mert hatékonyan energiát raktározol el vele. Fogyni természetes, mert hatékonyan energiát nyersz belőle.

A tested tehát valószínűleg utál téged. De szeret is, mert a machinációidtól függetlenül mindent megtesz annak érdekében, hogy életben maradj. Akkor is, ha megpróbálod kicselezni szegényt. Jófej ez a test, nem igaz? Én szeretem.

A zsírraktározás hasznos és menő

Jöjjön a szörnyű, sokkoló igazság: a testedet nem érdekli, hogy „fitt lisztből” sütöd a kenyeredet. Jó lesz neki az is.

Ne legyenek illúzióink. Egy kiadós adag étel (legyen az akármennyire „diétás”) egy része mindenképp zsírként raktározódik el. Miért, mit gondoltál, mi történik vele? Elpárolog? Vagy egész addig a gyomrodban rázkódik, amíg nem lesz rá szükséged?

Hacsak nem éhezteted magad folyamatosan, akkor előbb-utóbb többet eszel, mint amennyire éppen (mondjuk néhány percen, órán belül) szükséged van. Ekkor a tested gondol egyet: hoppácska, jó lesz ez későbbre! Hogy mikor későbbre? Lehet, hogy néhány óra múlva már hűlt helye lesz, mert el is égetted.

Ez a jelenség a zsírraktározás. És ezzel a jelenséggel nincs is semmi baj! Lassan mondom, hogy mindenki megértse.

A zsírraktározás hasznos. A zsírraktározás menő. Deal with it. 

Mondanád egy napelemparkra, hogy mennyire gagyi, amiért a többlet-elektromosságot akkumulátorokban tárolja el, ahelyett, hogy veszni hagyná?

Naná, hogy nem mondanád. Az akkumulátor hasznos és menő. A zsírraktározás is hasznos és menő. Hozzásegít ahhoz, hogy rövid távú (néhány órás, néhány napos) táplálékhiány idején vígan tudj működni anélkül, hogy bármi bajod lenne belőle.

Elég gagyi szerkezet lenne a testünk, ha az evolúció során ne talált volna valami módot arra, hogy függetlenítse magát a pillanatnyi energiabőségtől vagy energiahiánytól.

Nagyapám kezében gyakran láttam egy régi villanyborotvát zümmögni, ami mindig be volt dugva a konnektorba. Elmagyarázta nekem, hogy ezekben még nem volt akkumulátor, így nem lehetett vezeték nélkül használni őket.

Hmm, érdekes…

Vajon meddig fogunk még ragaszkodni ahhoz a hithez, hogy a testünk olyan, mint egy régi villanyborotva, ami csak akkor működik, ha folyamatos táplálékellátásra van kapcsolva?

És legfőképp, meddig fogjuk szegény zsírraktározást – ami egy baromi jó energiatárolási mechanizmus – sarazni, vegzálni, félni tőle, kiátkozni?

Valami nagyon megváltozott. Valamit nagyon félreértettünk, eltorzítottunk. Irodalmiasan szólva, sz** került a palacsintába.

Többet fizetünk a kevesebbért

A krónikus, túlsúlyhoz vezető hízás, vagyis az EL-hízás nyilvánvalóan káros. Ám ebből nem következik logikailag, hogy az elhízás oka maga a zsírraktározás. Az igazi ok máshol bújik meg.

A zsírraktározástól manapság úgy félünk, mint a sötétség Chuck Norristól.

Olyannyira, hogy diskurzusokat folytatunk arról, mit tehetünk annak érdekében, hogy valami „ne zsírként raktározódjon el.”

Talán, ha szétosztjuk kis adagokra? Vagy a teljes kiőrlésűt vesszük? Görcsölünk azon, hogy vajon a gyümölcscukorból vagy az esti szénhidrátból zsír lesz-e.

Sőt, komoly pénzeket fizetünk azért, hogy olyan ételeket együnk, amikből mesterségesen kivonták az energiát. Nem tudom, kinek volt az ötlete ez a biznisz, de zseni volt, az biztos.

Alapítanom kéne egy startupot erre. Fűrészport árulnék embereknek drágán. Várjunk csak egy percet… asszem ilyen már van. Fenébe! Pedig jó ötletnek tűnt.

Mindez akkor válik csak igazán viccessé, ha a napelempark-hasonlatot továbbgondoljuk.

Képzeljük el, ahogyan három ember idegesen áll az egyik napelem cella előtt, és azon gondolkoznak, hogyan tudnák lerontani a hatékonyságát. Talán ha bekenem egy kis sárral, akkor kevesebb elektromosságot termel majd? Igen, így jó lesz. Ötvenezer forint lesz. Köszönöm.

Ugye milyen abszurd? Pedig ugyanezt csináljuk a testünkkel is, amikor próbáljuk elkerülni, hogy zsírt raktározzon el. Ez ráadásul szinte mindig meddő próbálkozás, mert a testünk sokkal hatékonyabban működik, mint a legjobb napelem. Nem tudjuk „trükközgetéssel” lerontani a hatékonyságát.

Hiába eszel nyolc részre szétosztva teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyeret, abból a tested ugyanolyan gyönyörűen testzsírt tud faragni, mintha egyben megettél volna két vaníliás fánkot. Megint csak mondom, elég gagyi szerkezet lenne, ha erre ne lenne képes.

A rövid távú zsírraktározás ellen kapálózni: felesleges, drága, kontraproduktív, értelmetlen, és az esetek nagy részében lehetetlen is.

Nem attól fogsz jól kinézni, hogy soha nem zsírosodsz – hanem attól (dobpergést kérek), hogy az elraktározott zsírt rendszeresen el is égeted!

És mielőtt azt hinnéd, hogy egy ilyen életforma nem természetes, elárulom: de, ez a világ legtermészetesebb dolga. Az emberek az idők kezdete óta így működnek.

Mi történt, hogy ezt elfelejtettük? Mi történt, hogy azt gondoljuk, vezetékes, ósdi villanyborotvák vagyunk?

Hova tűnt Nem Evés? Hova tűnt Nem Evés?

A természetben mindenhol megfigyelhető a ciklikusság. Nappal és éjszaka. Árapály. Ébrenlét és alvás. Évszakok. Jin és jang egyensúlya.

A zsírraktározás és zsírégetés ugyanilyen természetes és ártatlan váltakozás kéne hogy legyen. És ideális esetben az is. Az ún. anabolikus (építő) és katabolikus (lebontó) periódusok folyamatosan és fokozatosan váltják egymást a testünkben.

Azt hiszed, egy kockás hasú Adonisz sose hízik? Elárulok egy sötét titkot: de. Állandóan. És állandóan fogy is.

Ő se azért néz ki jól, mert sose hízik; hanem azért, mert a hízás és fogyás természetes váltakozásában él. Eszik (hízik), majd egy ideig nem eszik (fogy). Eszik, nem eszik. Eszik, nem eszik. Eszik, nem eszik.

Böjtöl, csak nem így hívja. Rengeteg ismerősöm van, aki, miután az időszakos böjtölés lényegéről beszélek neki, csodálkozó szemekkel mondja, hogy de hát ő is ezt csinálja. Akkor ő böjtöl? Milyen érdekes, nem is tudta, hogy ennek neve is van.

(A csodálkozása pedig teljesen jogos, ugyanis az időszakos böjtöléssel nevet adtunk valaminek, aminek igazából nem is kéne, hogy neve legyen.)

Kitalálod már, hol piszkáltunk bele a természet rendjébe, ugye, Szimba?

A modern ember eszik, eszik, eszik, eszik.

Kikapcsoltuk a „nem evést.” Felborítottuk az egyensúlyt. Jól elcsesztünk valamit, ami gyönyörűen működött, na. Brad Pilon ezt a jelenséget az böjtölési állapot eltűnésének („The Disappearance of the Fasted State”) nevezi.

Mintha a természetes alvás-ébrenlét ciklust felborítanánk, és megpróbálnánk a nap nagy részében aludni. 2 óra alvás, fél óra ébrenlét. 2 óra alvás, fél óra ébrenlét. Milyen élet lenne ez? Jól sejtitek, nem lenne emberhez méltó.

Ám valami miatt eszünk ágában sincs visszahozni a nem evést, hogy legalább ennyivel közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Nem enni néhány órán át? Viccelsz? Na neeeem, azt azért nem. Mindennek van határa.

Helyette inkább azon görcsölünk, feszülünk, extra árat fizetünk érte, hogy amikor eszünk, akkor az „ne zsírként raktározódjon el.”

Barátaim… lássuk be, ez őrültség. Amellett, hogy ez frusztrációt okoz, és csak súlyosítja az evészavarainkat, végső soron amúgy is csak annyit ér, mint atomrobbanás ellen a fóliasátor. Nem a zsírraktározással van baj.

Ismétlem, nem a zsírraktározással van baj. A zsírraktározás menő!

A baj az, székelyes egyszerűséggel szólva, hogy túl SOKAT eszünk.

A nagy kérdés az, hogy miért, és mit tehetünk ellene?

Miért eszünk úgy, mintha muszáj lenne?

Miért vagyunk sokan, akik nem bírjuk abbahagyni a non-stop evést? Vagy ha abba is tudjuk nagy nehezen, kényszerből, akkor utána felfalunk két falut és desszertként egy ötgyerekes családot?

Nyilvánvalóan nem megoldás az sem, ha valaki a nap nagy részében nem eszik, de utána 2 óra alatt hányásig tömi magát.

Az a helyzet, hogy erre nem lehet egyszerűen válaszolni. Legalább tízféle kiváltó okot találhatunk, attól függően, hogy milyen tudomány irányából közelítjük.

Ha megkérdezed, miért vannak falási rohamaid, más és más választ fog adni a dietetikus, a pszichológus, a neurológus, a genetikus szakember, a szociológus.

Bele lehet bolondulni. Nem csoda, hogy sokan elszontyolodnak, és reménytelennek látják a helyzetüket.

A lehetséges kiváltó okok sokfélék, ám ezek ismerete a megoldáshoz nem feltétlenül visz közelebb, sőt, súlyosabb esetben még mélyebbre lehúzhatja szerencsétlent, aki csak „végre normális szeretne lenni.”

Rudolph E. Tanzi és Deepak Chopra szerint sokkal fontosabb lenne ebben a helyzetben az agyunk felborult egyensúlyát helyreállítani, és minden más szükséges változás (hormonális-, biokémiai egyensúly, génexpresszió, lelki és pszichológiai egyensúly, stb.) már szépen magától jönne.

Neurológus édesapám, akitől mind a mai napig sokat tanulok, a következő hasonlattal írta le a gyógyító tudományok (így például a pszichológia és a neurológia) között feszülő érdekellentétet.

Képzeljük el, hogy nyitva hagyjuk a dolgozószobánkban az ablakot. Odakint szél támad, és a becsapódó ablaktábla leveri az íróasztalunkról a kedvenc vázánkat, ami ripityára törik.

Na most, ebben a helyzetben érdekes és hasznos lehet elemezni, hogy vajon mi lett volna, ha az ablakot nem hagyjuk nyitva, vagy nem támad szél odakint.

Megfogadhatjuk, hogy legközelebb nem hagyjuk nyitva az ablakot, vagy figyelünk az időjárásjelentésre, és készülünk a viharra. Hosszan tanulmányozhatjuk a tömegvonzást, ami a vázára hatott.

Ezek mind jó és fontos dolgok. Ám van egy kis bökkenő… a váza attól még ott van a földön összetörve. Meg kell ragasztani! 

Hogyan tovább?

Az összetört vázát képesek vagytok megragasztani. Mindannyian! Ne ragadjatok le a kiváltó okoknál. Ne engedjétek, hogy letörjék a lelkesedéseteket!

Soha ne engedjétek, hogy bárki elhitesse veletek, gyengék vagytok! 

Ott van bennetek a határtalan erő, amivel kézbe vehetitek az életetek irányítását.

Megtanulhattok tudatosabbak lenni. Jobban odafigyelni a fejetekben cikázó érzésekre és gondolatokra. Észrevehetitek a berögzült viselkedésmintáitokat.

Lecserélhetitek az ócska lemezt. Felülírhatjátok a programot.

Trükkökkel, technikákkal, új szokások kialakításával, de legfőképp átható figyelemmel és cselekvéssel mindent megváltoztathattok az életetekben.

Korlátlan befolyásotok van arra, hogy milyen emberré váltok, milyen világot teremtetek magatoknak.

Azzal, hogy ezt a blogot, és ehhez hasonló oldalakat olvastok, a legjobb úton jártok. Nem álltok be a sorba. Érdeklődtök. Mozgásban vagytok. Új megoldásokat kerestek. Változtattok. Hiszek bennetek, és mindent meg fogok tenni, hogy a továbbiakban is segítsek nektek!

Addig is, ha szívesen lennétek egy lelkesítő, motiváló, támogató közösség tagjai, csatlakozzatok bátran az IF Hungary-hez, az időszakos böjtölők magyar közösségéhez!

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnétek lemaradni az újdonságokról, itt tudtok feliratkozni a dietcrafting hírlevélre!

Ha segítenek titeket az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogattok abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!

Ne feledjétek, az életetek a vásznatok! A festők ti vagytok!