Képzelj el egy dilemmát: régóta diétázol, és mindig is imádtad a chipset. Különösen azt a piros hengereset egy bajszos bácsi stilizált arcképével. Veszel hát belőle egy pici (40 grammos) kiszerelést, és elteszed a konyhaszekrénybe, mondván, majd ha elérted a célodat, ez lesz a jutalom.

Eljön a várva várt nap, a fürdőszobamérleg az áhított számot mutatja. Büszke vagy magadra, úgy érzed, megérdemelsz egy kis kényeztetést. Ám ahogy nyúlnál a trófeáért, habozol.

Megszólal a kis belső hang: biztos megegyem? Nem rontok el ezzel mindent, amiért eddig dolgoztam? Nem fog visszarántani egy rég elfelejtett függőségbe az olajos-szénhidrátos gyönyör? Egyáltalán, tényleg kívánom én ezt a vackot, vagy csak a bennem élő sunyi manó akarja megetetni velem?

Megenni vagy nem megenni: az itt a kérdés!

A fenti történet nem kitaláció, egy kedves olvasóm (hívjuk most Zsófinak) fordult hozzám vele, a véleményemre volt kíváncsi. Én pedig meglepődtem, mert magamra ismertem: nekem is régi nagy kedvencem a chips, és egyszer én is hetekig tartogattam egy hengert trófeaként a konyhaszekrényben.

A véletlen egybeesés annyira meglepett, hogy eldöntöttem, muszáj írnom róla. Nyilvánosan kell megoldást kínálnom a dilemmára. Még akkor is, ha a válaszomat egy sokak által gyűlölt fordulattal kell kezdenem: az attól függ…

Ha készen állsz leszállni a gondolataid mélyére, tarts velem! És ígérem, elárulom a választ arra a már-már egzisztenciális kérdésre is, hogy én megettem-e a chipset.

A legnagyobb ellenségetek a fejetekben él

Mielőtt belevágunk, fontos, hogy valamit értsetek: én elsősorban abban szeretnék és tudok nektek segíteni, hogy képesek legyetek megszabadulni a saját gondolataitok által okozott szenvedéstől.

Beszélünk itt persze olyan tankönyvszagú dolgokról is, mint például hogy mitől egészséges a böjtölés, hogyan működik az anyagcsere és a zsírégetés. Ezek olyan kérdések, amikre számtalan forrásból (nálam tanultabb egészségügyi szakemberektől) könnyen választ találhattok; na nem akadémikus szinten, de annyira biztosan, ami a céljaitok eléréséhez kell.

A kutya viszont nem itt van elásva!

Az emberi szenvedésnek csak kis része származik közvetlenül az életkörülményeinkből, a nagyobb részét mi teremtjük saját magunknak, szó szerint a semmiből, mégpedig a gondolatainkkal. Bízom benne, hogy ti, akik engem olvastok, ezt már felismertétek.

Én soha nem „csak” arról akartam beszélni nektek, hogy mit kell tennetek ahhoz, hogy testileg fittek és egészségesek legyetek. Aki erre számított, azt ki kell ábrándítanom. Én erről is, de alapvetően ennél sokkal többről szeretnék beszélni nektek.

Én azt szeretném, hogy lelkileg fittek és egészségesek legyetek. Ha ez megvan, a testet összhangba hozni a lélekkel már gyerekjáték.

A siker nem csak (sőt, merem állítani: nem elsősorban!) a táplálkozással kapcsolatos elméleti tudásotokon múlik.

Lehet, hogy a „tankönyv szerint” jól diétázunk, de közben rettenetesen érezzük magunkat, és ezért eltévesztjük a célt. Mindeközben lehet az is, hogy a „tankönyv szerint” rosszul diétázunk, de közben jól érezzük magunkat, és ezért kerülőúton mégis csak célba érünk.

Barátaim, az élet sosem fekete-fehér, és egy guru „jólmegmondomafrankót” tanácsai nem fognak közelebb vinni titeket a boldogsághoz!

Amikor egy lelki természetű kérdéssel fordultok hozzám, arra általában nem azért nem adok egyértelmű választ, mert nem tudom a választ – hanem azért, mert szeretném, hogy a választ magatoknak találjátok meg. A válasz megtalálásához pedig szembe kell néznetek a fejetekben élő káosszal, szembe kell néznetek a saját gondolataitokkal.

A gondolat a kulcsa mindennek!

Az, hogy mit teszünk az életünkben, azon múlik, hogy hogyan érezzük magunkat. Az, hogy hogyan érezzük magunkat, azon múlik, hogy hogyan gondolkodunk. A gondolataink felett pedig sokkal nagyobb irányításunk van, mint azt gondolnánk! Egy Buddhának tulajdonított (de igazából nem tőle származó) idézet szerint:

„A legrosszabb ellenséged nem árthat neked annyit, mint a saját őrizetlen gondolataid.”

Nem Buddha. Tényleg nem.

Kevesen értik ezt, de akik igen, azok a kezükben tartják a kulcsot a boldogsághoz. Ez maga az életművészet.

Életművészkedjük meg hát a bajszos chips dilemmáját!

A lehetséges forgatókönyvek

Ott hagytuk abba, hogy mi a fenéhez kezdjen Zsófi a szekrényébe bekészített jutalomfalattal, miután elérte a célját.

Az „okosak” a fenti dilemmára azonnal rávágnának valamilyen végérvényes választ, így például: ne edd meg, ez csak a rossz viselkedésmintát erősíti benned, visszaránt a zabálásba! Dobd ki a fenébe! Vagy éppen: edd meg bátran, megérdemled, ezen úgysem múlik semmi!

Mindkét megközelítés téves és akár még ártalmas is lehet. Zsófi intelligens, felnőtt ember. Nem arra van szüksége, hogy valaki helyette megmondja neki, hogy mit tegyen, hanem arra, hogy lássa a lehetséges utakat és azok lehetséges következményeit. A következmények lehetnek egyrészt testi, másrészt lelki, pszichológiai természetűek is.

Tegyük is gyorsan félre a testi következményeket: egy kis doboz burgonyaszirom egyszeri elfogyasztása önmagában sem Zsófi fittségét, sem pedig az egészségét nem sodorja veszélybe. (Aki ebben nem ért egyet velem, az csak akkor olvasson tovább, ha feltett szándéka agyvérzést kapni!)

Mi hát a helyzet a lelki következményekkel? Na ez barátaim, a sokkal érdekesebb kérdés! Ez az, ahol az említett kutya el van ásva, és ez az, amit nem szabad félvállról venni. Ezen múlhat Zsófi jövőbeli sikere vagy kudarca, tehát a boldogsága is.

Lelövöm előre a poént: Zsófi dönthet úgy, hogy megeszi, a szekrényében hagyja vagy kihajítja a chipset. És mindegyik döntése lehet lelkileg jó vagy rossz is, attól függően, hogy Zsófi fejben (a gondolatai szintjén) hogyan áll hozzá. Ez bizony kétszer három, azaz összesen hat forgatókönyv. Ebből három hepienddel, a másik három szomorúan végződik.

Lássuk hát, játsszuk le mind a hat részt, és a végén írd le nekem kommentben, melyik filmszereppel tudsz azonosulni!

A chips helyett persze bátran képzelj el bármi mást, ami a te életedben hasonló szerepet tölt be. (Ha pedig már eleve elképzelhetetlen hülyeségnek tartod a gondolatot, hogy te bármilyen ételre jutalomként tekints a diétádban, nyugodtan zárd be ezt az ablakot, mert ami következik, olyannyira nem neked szól, hogy potenciálisan még idegesíteni is fog.)

1. Zsófi megeszi, rosszul érzi magát

Végre sikerült, elértem a célomat! Jöhet a jól megérdemelt jutalom!

Ahh, már annyira hiányzott. Gyere csak hozzám, te gyönyörűséges ropogós, olajos-sós finomság! Ez tartotta bennem a lelket az elmúlt hetekben. Ha ezt most megeszem, sokáig rá se nézhetek ilyesmire. Nem baj, ez most jó lesz, élvezni fogom.

Plapp. Zigg. Nyami-nyami, ripi-ropi. Böff.

Höh, ennyi volt? Érdekes, milyen gyorsan elfogy egy doboz chips. Na nem baj, jólesett. Bár jobban belegondolva, kicsit azért bűntudatom van. Most olyan, mintha nem is diétáznék. Tudom, hogy elvileg simán megehettem ezt… de mégis olyan… rossz érzés. Eszembe juttatja a gyerekkoromat, amikor mindig chipset zabáltam és kövér voltam.

A fitt példaképeim, akiket követek Instagramon és TikTokon, szerintem nem ették volna meg, nekik sokkal nagyobb az akaraterejük. Ajhh, lehet nekem is ezt kellett volna. Simán bírtam volna tovább is. Most bezabáltam, hetekig megint nem ehetek ilyet. És nem is volt annyira jó. A fenééééééébe. Nézzük meg magunkat gyorsan a tükörben.

Pffff, na jó. Úgy nézek ki, mint egy telesz**t búvárruha. Hogy gondolhattam, hogy most már megérdemlem az ilyet? Amíg ilyen pókhasam meg sonkáim vannak, nincs jogom jutalmazni magam.

Bakker… tökre elment most a motivációm. Nincs is kedvem már ma betartani a diétát, legszívesebben rendelnék egy pizzát, most már úgyis mindegy. (Már hogy a búbánatos manóba lenne mindegy! – a szerk.)

Na jó, pizzát azért nem rendelek, este 11 van, kicsit ciki lenne. Akkor legalább kifőzöm azt a fitt tésztát, amit múltkor vettem, és lazacos-kéksajtos tésztasalátát akartam belőle csinálni. Lazac meg kéksajt mondjuk nincs itthon. Lesz**om már, megeszem sóval.

Bluggy-bluggy, szlaccs, nyami, pfejj, böff.

Utálom magamat.

2. Zsófi megeszi, jól érzi magát

Végre sikerült, elértem a célomat! Jöhet a jól megérdemelt jutalom! Igyekszem lassan enni és kiélvezni, nem felszippantani, mint egy porszívó.

Plapp. Zigg. Nyimi-nyami, ripi-ropi, nyimi-nyami, ripi-ropi.

Hmm, ez jó volt. Furcsa érzés, miközben elvileg diétázom. Kicsit azért bennem van a félelem, hogy szabad-e nekem ilyet enni… Eszembe juttatja a gyerekkoromat, amikor mindig chipset zabáltam és kövér voltam.

De a fenébe is, miért ne szabadna? Elég már az önostorozásból, Zsófi! Ideje magam mögött hagynom ezt a régi, szorongásokkal teli önmagamat, aki mindentől, ami a fűrészpornál csak egy kicsit is finomabb, fél és bűntudata van.

Jutalomként tűztem ki, elértem a célomat, megeszem, kész. Így legalább hozzászoktatnom magam ahhoz, hogy nekem semmi nincs tilólistán, nem léteznek bűnös ételek. Nem is baj, hogy nem ettem többet, végül is bármikor ehetek még ilyet, ha akarok. Érdekes, ha ebbe belegondolok, hirtelen nincs is kedvem többet enni. Ennyi pont elég volt.

Huhh, furcsa, felszabadító állapot!

És simán benne vagyok még a kalóriakeretemben, haladok a céljaim felé. Ettem is valami finomat, de nem engedtem, hogy átvegye az irányítást a zabaszörny.

Néhány finom falat után megállni sokkal nehezebb, mint egyáltalán nem enni, és nekem sikerült.

Ez tök jó érzés, most büszke vagyok magamra! Lehet ezt így is csinálni ezek szerint?

És basszus, a legfurcsább az, hogy így, hogy tudom, hogy bármikor ehetek ilyet, nem is tűnik annyira nagy wasistdas-nak. Persze finom meg minden, de igazából nincs benne semmi különleges. Mivel tudom, hogy bármikor ehetek ilyet, úgy tűnik, kihúztam ennek a régi sóvárgásomnak a méregfogát.

Most meg is jött a kedvem megint tápláló ételeket enni, jöhet az újabb cél és az újabb kihívások! Juhú!

3. Zsófi a szekrényében hagyja, rosszul érzi magát

Elértem a célomat, végre betolhatom a chipset. Bár most hogy így belegondolok… biztos jó lenne? Ahh, nagyon kívánom, elegem van a diétás kajából… de a chipsevés rossz emlékeket idéz bennem. Eszembe juttatja a gyerekkoromat, amikor mindig ilyeneket zabáltam és kövér voltam.

Félek, hogy ha most megeszem, akkor kiszabadul belőlem valami szörnyeteg, és visszazuhanok oda, ahonnan indultam. Megeszem, és nincs megállás…

Áhh, inkább hagyom a fenébe… Jobb távol tartanom magam ezektől a vackoktól, nehogy visszaessek. Majd egy szép napon talán, ha olyan szálkás leszek, mint a keszeg. Akkor majd megérdemlem. De most még nem. Ha a tükörbe nézek, nem úgy látom magam, mint aki büntetlenül megehet ilyen értelmetlen hülyeségeket.

(2 órával később)

Lehet mégis meg kéne ennem? Legalább eltűnne a szekrényből… Nem, nem, nem gyengülhetek el. Nem fogom megenni és kész!

(2 órával később)

Huhh de jó, hogy nem ettem meg. Semmi szükségem ilyenekre.

(estefelé)

Éhes vagyok, még három óra hátra van a napból, a francba is… kezd elegem lenni. De akkor sem fogom megenni. Bár végül is… miért ne ehetném meg? Hiszen ez volt a célom. Nem! Hagyd abba Zsófi, ne hallgass a zabaszörnyre! Jó helyen van az ott a konyhaszekrényben.

Bakker, pedig olyan finom lenne… de ha megenném, biztos sz**ul érezném magam tőle, előre látom… Ahh, de utálom ezt. Tiszta röhej, hogy megvettem, most meg nem merem megenni. Félek, hogy nagyon ízlene, bűntudatom lenne, és bezabálnék utána mindent.

Nem fogom megenni és kész. Majd egyszer…

De közben meg úgy ennék valamit… van még a szekrényben egy kis száraztészta, szerintem abból ropogtatok nyersen egy keveset. Vagy sokat. Meglátjuk. Utálom, hogy állandóan ilyeneken kattogok.

De azt a rohadt chipset nem eszem meg.

4. Zsófi a szekrényében hagyja, jól érzi magát

Végre sikerült, elértem a célomat! Jöhet a jól megérdemelt jutalom! Bár most hogy jobban belegondolok, nem is kívánom annyira. Azaz kívánom, de simán meglennék nélküle.

Furcsa érzés… Tudom, hogy nyugodtan megehetném, és éppen ezért nincs is már sok kedvem megenni. Sőt, motivál, hogy nem eszem meg!

Kinyitom a szekrényt, látom a bajszos fejét, és mégsem eszem meg, nincs hatalma felettem.

A tudat, hogy nyugodtan megtehetném, erőt és kedvet ad ahhoz, hogy azért se tegyem meg.

Kitaláltam valamit: a szekrényben hagyom bontatlanul ezt a chipset, és minden nap, amikor ránézek, motiválni fog! Arra fog emlékeztetni, hogy kézben tartom az életemet.

Ha kidobnám, az csalás lenne. Olyasvalamit nem megenni, ami nincs is előttem, könnyű. Na de olyat nem megenni, ami előttem van – na az már valami! Erre büszke lehetnék nap mint nap, és egyre jobban megerősítené bennem azt az embert, akivé válni szeretnék.

Ezt fogom csinálni!

5. Zsófi kihajítja, rosszul érzi magát

Elértem a célomat, végre betolhatom a chipset! Bár most hogy így belegondolok… biztos jó lenne? Félek, hogy ha most megeszem, akkor kiszabadul belőlem valami szörnyeteg, és visszazuhanok oda, ahonnan indultam.

Inkább nem eszem meg. De kattogni se akarok rajta… Megvan! Inkább kidobom, az a biztos, így nincs kísértés. Ez az.

Zlutty.

Na, megszabadultam tőle. Így már ha akarnám, se tudnám megenni.

Jobb ez így, inkább ne is lássak ilyen nasikat. Én ilyeneket nem ehetek, tudom, ismerem magamat… nem tudnám megállni.

Ahh, pedig olyan finom lett volna… és kicsit szánalmas, hogy kidobtam, miközben szegény gyerekek éheznek. Na nem baj, a legfontosabb most, hogy ne rontsam el a diétámat.

(estefelé)

A francba, éhes vagyok. Kár volt kidobni azt a chipset. Bár még kitúrhatnám a szemetesből. Na jó, azért odáig nem süllyedünk.

Helyette esetleg egy kis száraztészta nyersen? Csak pár szelet. (Ropp-ropp.) Na még egy kevés. (Ropp-ropp.) Áhh, több mint a felét megettem, most már tüntessük el a maradékot is. (Ropp-ropp, böff.)

Ehhh. Kétszer annyi kalóriát bevittem most baromságból, mintha megettem volna a chipset. Na most már olyan mindegy, túrjuk ki azt a chipset a kukából.

Utálom magamat.

6. Zsófi kihajítja, jól érzi magát

Jessz, elértem a célomat, végre betolhatom a chipset! Bár most hogy így belegondolok, akár ki is dobhatnám. Jólesne persze, de igazából nincs szükségem rá, elvagyok nélküle.

Vajon ki tudnám dobni rossz érzés nélkül? Próbáljuk ki!

Zlutty.

Na, eltűnt. Érdekes. Megehettem volna, de úgy döntöttem, nem eszem meg. Sőt, végleg megszabadulok tőle. Kidobtam, ezzel is megerősítve, hogy nincs hatalma felettem. Furcsa, de nincs hiányérzetem.

Most viszont nagyon fontos, hogy tiszteljem saját magamat, és ne kételkedjek a döntésemben. A legjobb, ha elfelejtem az egészet.

Ha most elkezdek kattogni azon, hogy milyen jó lett volna megenni, semmi értelme az egésznek. És az is fontos, hogy ne zabáljak be a chips helyett valami más hülyeségből, mert akkor aztán igazán arcon köpném magamat.

De nem fogom egyiket se tenni, mert tudom, hogy azzal csak a gyenge és bizonytalan Zsófit erősíteném magamban. Ezt pedig nem akarnám.

Boldog és erős szeretnék lenni, és az is leszek! Punktum!

Melyik filmszerep a tiéd?

Remélem, egyből leesett, hogy a fenti karakterek kisarkított paródiák. A valóságban nem vagyunk ennyire vegytiszták, igen gyakran több gondolatminta keveredik (sőt, küzd egymással) a fejünkben.

A célom nem az volt, hogy bármelyik gondolatmintát elítéljem, hanem az, hogy a gondolatok teremtő (vagy éppen romboló) erejét szemléltessem.

Te mit mit tennél a jutalomként félretett nasival? Megennéd, a konyhaszekrényben hagynád vagy kidobnád? És a legfontosabb kérdés: boldog, vagy boldogtalan lennél tőle?

Gondolkodj el ezen, és írd le kommentben, kíváncsi vagyok!

Ami pedig a beígért választ illeti: én bizony pár hétig még tartogattam a chipset a legteljesebb nyugiban. Aztán egyik este úgy döntöttem, hogy bűntudat nélkül megeszem. Végül dugába dőlt a tervem, mert kiderült, hogy az egyik vendégünk már rég megette sunyiban, én pedig már napok óta az üres dobozzal szemeztem. Ennél jobb példát találni se tudnék arra, hogy hogyan tudnak a gondolatainkra (és így az életünkre) hatással lenni olyan dolgok, amik csak a fejünkben léteznek. 😊

Ha tetszett a cikk, és szeretnétek még hasonlókat olvasni, mindenképp írjatok kommentet, mert ebből látom, hogy vóna’ rá igény!

És persze ha még nem tettétek volna, iratkozzatok fel a dietcrafting hírlevélre!

Ha segítenek titeket az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogattok abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!