Így fogytam le faék egyszerűen

You are currently viewing Így fogytam le faék egyszerűen

A minap elgondolkoztam azon, hogy mit csinálnék, ha tíz másodpercem lenne elmondani valakinek azt, hogy hogyan tud lefogyni. Tíz másodperc, mielőtt záródik a liftajtó, megszakad a telefonhívás. Nem lenne idő dagályos körmondatokra. Semmi sóder, csak a lényeg.

Magam is megdöbbentem a gondolatkísérlet eredményén: el tudnék mondani tíz másodpercben mindent. Három rövid tanácsba belefér a lényege mindannak, ami a sikerhez kell. A bosszantó probléma mindössze az, hogy ez a három tanács annyira pofátlanul egyszerű és nyilvánvaló, hogy aki hallja, szinte biztosan gyanakvással fogadja.

Ez a három tanács így hangzik:

  1. Egyél kevesebbet!
  2. Mozogj többet!
  3. Ne görcsölj rá!

Ha most felugrott a pulzusod, és kidagadó erekkel a homlokodon kezdenéd el bizonygatni, hogy „ez nem ilyen egyszerű, mert az inzulin és az éhező üzemmód ésatöbbi”, akkor nyugodtan bezárhatod ezt az ablakot, mert ami következik, nem neked szól. Nem szeretném húzni az idődet, még kevésbé elrontani a napodat.

Ha viszont egy rég elfeledett, tudatod mélyre száműzött fénysugárként ért ez a gondolat, akkor talán tudok segíteni neked. Talán vissza tudom adni a reményt, hogy ez az egész nem is olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik.

A mai cikkben elmesélem nektek, hogy hogyan fogytam le faék egyszerűen kilenc éve, amikor még fogalmam sem volt a táplálkozástudományról. Boldog tudatlanságban éltem, így mindössze három dolgot csináltam: kevesebbet ettem, többet mozogtam, és nem görcsöltem rá. 

És milyen jól tettem!

1. Kevesebbet ettem

2012-ben, 24 évesen, még egyetemi éveim alatt eltöltöttem fél évet Németországban ERASMUS-ösztöndíjjal. Borongós februári napon vártam a buszomra. Az úticél – Prágán keresztül, átszállással – Saarbrücken volt.

Az állomás várójának üvegablakában megláttam a türkörképemet; nem tetszettem magamnak. Hiába voltak rajtam új ruháim (csak nem utazhatok el a nagybetűs Nyugatra slamposan!), mégis inkább egy jóllakott óvodásnak tűntem. Bár igyekeztem ennek az ellenkezőjét mutatni, kényelmetlenül éreztem magam a bőrömben.

Egy hónap múlva, amikor már otthonosabban mozogtam a francia határhoz közeli szürke városban, úgy döntöttem, elég volt. Itt az idő: lefogyok! Majd néznek otthon!

Ekkor még fogalmam nem volt arról, mik azok a makrotápanyagok, és súlyzót még sosem fogtam a kezemben. Magam sem tudom pontosan, hogy a fenébe, de majdnem 15 kilótól megszabadulva, talán addigi életem legjobb formájában tértem haza Magyarországra.

Kalóriákat nem számoltam, de igyekeztem úgy-ahogy kevesebbet enni. Ez utóbbi a nem kifejezetten rossz, de azért mégis csak gyanús német ételek miatt nem is esett nehezemre.

Amit ettem, nehezen lett volna beilleszthető bármilyen diétába is. Akkor még közöm nem volt az időszakos böjtöléshez, így minden napot egy nagy bögre aszalt gyümölcsös müzlivel kezdtem tejjel. Meggyőződésem volt, hogy ez a létező legdiétásabb, leghasznosabb reggeli – hiszen van benne tej, zabpehely, mi kellhet még?

A campuson aztán kötelezően ittam még egy tejeskávét. Ebédre a menzán rántott húst, halat, miegymást ettem sült krumplival, ismeretlen eredetű és rendeltetésű szósszal leöntve. Vacsorára otthon készítettem magamnak valami gasztronómiai katasztrófát, például olívaolajban sült kínai mirelit zöldségeket csirkehússal.

Nem számoltam semmit, mindössze két dologra figyeltem:

Próbáltam nem telezabálni magam, és minden este enyhe (sosem kínzó) éhséggel lefeküdni.

ERASMUS-sztereotípia ide vagy oda, a nyugodt kisvárosi vérkeringés és az anyagi korlátaim miatt túl sok alkoholt nem fogyasztottam, így az ebből származó kalóriák sem hátráltattak a céljaim elérésében.

Néha persze előtört belőlem a kisördög, és a szobám rejtekén teleettem magam barna kenyérrel – a helyi németek valami miatt csak ezt szerették –, és jó kis zsíros sajtokkal. De csak néha. Alapvetően igyekeztem tartani magam az elhatározásomhoz.

Nem igazán tudom, miért így csináltam. Senki nem tanított rá, senki nem is javasolta. Valahogy éreztem, hogy erre van szükségem.

Ekkor még a boldog tudatlanság állapotában éltem, és egyszerűen, ösztönösen, ám ennek ellenére (vagy talán éppen ezért?) helyesen gondolkoztam a fogyásról.

A magam faék egyszerű, jóllakottság-érzetre és józan észre hagyatkozó módszerével kalóriadeficitbe kerültem: kevesebbet ettem annál, mint amennyire a testemnek szüksége volt.

És láss csodát, fogytam. Méghozzá könnyen!

Sokkal könnyebben (legalábbis pszichésen!), mint néhány évvel később a dobozolós, napi ötszörevős csirkerizses, vagy akár a ketózist hajszoló, szénhidrátoktól rettegő korszakomban.

2. Többet mozogtam

Mivel a város szélén, a természethez közel, egy dombtetőn fekvő diákotthonban laktam, sokat gyalogoltam, akkor még nem kifejezetten tudatosan – nem gondoltam, hogy ennek a testkompozícióm szempontjából nagy jelentősége lehet. Egyszerűen jólesett.

A diákigazolványommal az egész államban ingyenesen vonatozhattam, így szerb, cseh, lengyel, görög és spanyol barátaimmal sokat kirándultunk a Saar-vidéken. Nem múlt el úgy hét, hogy egy-két ékszerdobozra emlékeztető német kisvárost ne jártunk volna be gyalog.

Emellett beiratkoztam az egyetem ingyenes edzőtermébe, és elkezdtem legalább heti háromszor járni egy szabadtéri uszodába.

Ma már tudom, mindezzel a bóklászással, kalandozással és sportolással napi sok száz, heti többezer kalóriával megnöveltem az energiaráfordításomat.

3. Nem görcsöltem rá

A kevesebbet evés és többet mozgás mellett csináltam még valamit, amiről ma már tudom, hogy legalább akkora szerepe volt a sikeremben, mint az előbbieknek: nem görcsöltem rá a folyamatra.

Nem a fogyás körül forogtak a gondolataim, hiszen sokkal érdekesebb volt az új és izgalmas élethelyzet, a megváltozott életkörülményeimmel járó szellemi és lelki kihívások. Nem szabályoztam túl semmit, nem vártam kétségbeesetten és napról napra az eredményeket.

Fürdőszobamérlegem nem volt, így szóba se jöhetett, hogy a testsúlyom napi ingadozásának tudatával idegesítsem magam. Barátságos, egyszerű emberek társaságában voltam, ahol elsősorban a gondolataink, nem pedig a külsőnk alapján ítéltük meg egymást.

Mivel a fitneszipar ekkor még nem fertőzött meg úgy, mint néhány évvel később Magyarországon, a legkevésbé sem zavart, hogy gyümölcsös müzlit, szendvicseket, sültkrumplit és rántott húst ettem, sőt, kövezzetek meg: néha még palacsintáztunk is.

Nem fosztottam meg magamat semmitől, így nem alakult ki a fejemben kibírhatatlan hiányérzet egyes ételek iránt, ami hosszú távon lehetetlenné (vagy legalábbis borzasztóan nehézzé) tette volna a diétát.

Mivel a kalóriabevitelemet nem láttam magam előtt számokban kifejezve, nem ostoroztam magam amiatt, hogy egyik nap többet, másik nap kevesebbet ettem.

Nyilván volt, amikor kicsit elszaladt velem a ló, de amíg az ilyen „sikertelen” napok számát kordában tartottam, lassan, de biztosan haladtam a célom felé: ezáltal hosszútávon sikeres voltam.

Amikor hazatértem a szülőföldemre, sokan gratuláltak, és kérdezték, hogyan csináltam. Én pedig, őszintén mondom, nem is igazán tudtam válaszolni rá.

Hogyhogy hogyan csináltam? Semmi különöset nem tettem. Kevesebbet ettem, többet mozogtam, és nem görcsöltem rá.

Az információs bőség csábítása

Sejtem, mire gondolsz. Ha tényleg faék egyszerű a fogyás, akkor miért foglalkozik számtalan könyv, szakember és laikus azzal, hogy bebizonyítsa ennek az ellenkezőjét?

Hiszen ha odamennél valakihez, aki teljesen műveletlen a táplálkozástudomány területén, és megkérdeznéd tőle, hogyan kell fogyni, valószínűleg ezt mondaná: egyél kevesebbet, lehetőleg mozogj többet, nem kell ezt túlgondolni.

Ez az állapot a boldog tudatlanság.

Ezzel szemben aki magasabb szintre lép, olvas, művelődik, hamar elbizonytalanító információtengerben találja magát.

Nem csak kalóriák léteznek, hanem makrotápanyagok is. Az ételek kalóriatartalma nem megbízható. A zsírégetést és zsírraktározást bonyolult hormonális folyamatok szabályozzák, amik összefüggnek (többek között) azzal, hogy mit eszünk. A testünk energiaszükséglete dinamikusan változik. Nem csak zsírból, hanem izomból is lehet veszíteni.

Ez az állapot az információs bőség.

Én megéltem, bejártam a boldog tudatlanság és az információs bőség útját is. Mindkét utat járva tudtam fogyni. A különbség legfeljebb annyi volt, hogy a boldog tudatlanság útján kevésbé kételkedtem abban, hogy amit csinálok, az helyes.

Amikor hazatértem Németországból, akarva-akaratlan megváltozott az életmódom és a hozzáállásom. Fene se tudja már, hol és miért csúszott ki az irányítás a kezemből. Egy-két éven belül – nagy bánatomra – visszahíztam mindazt, amit kint sikerült leadnom.

Ekkor találkoztam a hagyományos értelemben vett fitnesziparral, és újra elhatároztam, hogy lefogyok, de ezúttal (ne kérdezzétek, miért) egészen máshonnan közelítettem a projektet.

Elkezdtem a makrotápanyagok arányára, glikémiás indexre, hormonokra, zsírégető edzéstervekre és társaira koncentrálni, és átmenetileg nagyon okosnak tartottam magam. Úgy éreztem, végre megtaláltam a hiányzó láncszemet: olyan tudásnak a birtokába kerültem, ami megmagyarázza a múltbéli nehézségeimet.

Ám hamar kiderült számomra, hogy az információs bőség útját járva se volt egyszerűbb a fogyás. Legfeljebb átmenetileg, amíg a saját félműveltségembe vetett hit húzott előre. Amíg volt mibe kapaszkodnom, motivált maradtam, és a fogyókúra működött.

Visszatérés az alapokhoz

Gyors előretekerés néhány évet: ma már, ha fogyni szeretnék, újból csak arra koncentrálok, hogy kevesebbet egyek és többet mozogjak, és lehetőleg ne görcsöljek rá.

Kövezzenek meg, de nem foglalkozom túl sokat makrotápanyagokkal, inzulinnal és egyebekkel. Nem követek táplálkozási tanácsadókat, nem falok ezzel kapcsolatban videókat.

Látszólag tehát ugyanúgy állok a diétázáshoz, mint a boldog tudatlanság idején tettem. De csak látszólag!

Bár a hozzáállásom hasonló a tíz évvel ezelőttihez, a motivációm teljesen eltér: nem azért tartom egyszerűnek a fogyást, mert ingnoráns és műveletlen vagyok, hanem éppen azért, mert eleget olvastam és tapasztaltam már ahhoz, hogy tudjam, minderre a túlgondolásra, túlszabályozásra (nekem) semmi szükségem.

Az információs bőség engem inkább csak hátráltatott a céljaim elérésében, semmint támogatott volna. Miért? Azért, mert amint akadályokba ütköztem, nem magamban, hanem a módszereimben kerestem a hibát. Még többet olvastam, még több (ma már látom, teljesen felesleges és a lényeget eltévesztő) ballaszt-tudást szívtam magamba. Havonta váltogattam a diétás stratégiámat. Szüntelenül kerestem az „igazi megoldást” könyvek és táplálkozási tanácsadók erdejében. De ennek már vége.

Visszatértem az alapokhoz.

Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy nem javítottam, fejlesztettem a módszereimen a németországi faék egyszerű fogyáshoz képest.

Ma már például kiváló segédeszköznek tartom az időszakos böjtölést, a kalóriaszámolást, és sokkal tudatosabban odafigyelek arra, hogy mennyit mozgok edzésen kívül. A táplálkozásom is jóval kiegyensúlyozottabb, egészségesebb.

Mindennek ellenére sosem tévesztem többé szem elől a lényeget: ha fogyni szeretnék, kevesebbet eszem, többet mozgok, és nem görcsölök rá.

Dietcrafting

A buddhista filozófiában a tanítvány először még azért nem tud semmit, mert ignoráns. Ezt követően rálép a tanulás és gyakorlás útjára, aminek során a megvilágosodásig vezető út egyre bonyolultabbnak és nehezebbnek tűnik számára.

Végül, ha a tanítvány a teljes utat bejárta, visszaér ugyanoda, ahonnan elindult: újból nem tud semmit. De ez a nem-tudása immár egészen más minőséggel bír, mint amikor még az út elején volt. Nem ingoranciából, hanem felismerésből ered.

Ennek a belső felismerésnek a szellemében indítottam útjára a dietcraftingot.

Nem gondolom, hogy minden fogyni vágyónak ugyanazt az utat kellene bejárnia, mint amit én jártam be. Sőt: fontos néha letérnünk a járt útról, és kialakítanunk a saját ösvényünket! Én pedig éppen ezt várom el tőletek! Ha egészséges kritika és egyediesítés nélkül alkalmaznátok azt, amiről írok, akkor az azt jelentené, hogy kudarcot vallottam.

Nem gondolom azt sem, hogy alapvetően felesleges lenne a táplálkozástudomány területén művelődnünk.

Nem árt tudnunk például, mik azok a makrotápanyagok, mi okoz fokozott inzulinelválasztást, és mi az a metabolikus adaptáció. Elfogadom, elhiszem, hogy ezek az információk – indokolt esetben és helyesen alkalmazva – hozzájárulhatnak egy diéta sikeréhez.

Kérlek, ne értsetek félre: nem a tudomány ellen vagyok, hanem a tudomány helyes és kiegyensúlyozott, a részletekben el nem vesző alkalmazása iránt.

A tudománynak viszont csak addig van értelme, amíg az az embert szolgálja. Az embert szolgálni pedig csak akkor tudja, ha nem élünk vissza vele.

Hiszek benne, hogy amit én átéltem, segíthet másoknak is. Ezért hát mesélek róla, még akkor is, ha mindig lesznek olyanok, akiket bosszantok vele.

Bízom benne, hogy a tapasztalataimat olvasva lesz köztetek, aki a fejére csap, és azt mondja: bakker, valahol mélyen sejtettem, hogy ez ilyen egyszerű, csak túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Ha ez a srác ezt élte meg a saját életében, akkor talán nekem is sikerülhet?

Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek: igen, sikerülhet. És ha mertek bízni magatokban, akkor sikerülni is fog.

Ha tetszett a cikk, és nem szeretnétek lemaradni a folytatásról, iratkozzatok fel a dietcrafting hírlevélre!

Ha segítenek titeket az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogattok abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!

This Post Has 10 Comments

  1. Szilvi

    Jaj Álmos! Most megint nagy löketet adtál! Köszönöm-köszönöm! Nagyon hálásak lehetünk neked!!! Azt hiszem ezt mindig el fogom olvasni, amikor kételyek gyötörnek…. Legyen csodás heted! Puszi
    Szilvi

    1. Álmos

      Ennek nagyon örülök, Szilvi, köszi a visszajelzést, ez ad mindig motivációt ahhoz, hogy folytassam!

  2. vidi

    nem a szakmai részét máltatom az írásodnak – alighanem rendben van, nálam biztosan jobban értesz hozzá -, hanem az emberi részét. hogy valaki ennyire szerény legyen, de közben jófej, ennyit energiát tegyen bele egy ügybe, de közben ne legyen autoriter megmondó ember… nagyon büszke lehetsz magadra, Álmos! élmény téged olvasni!

    1. Álmos

      Én meg annak örülök igazán, hogy vannak olyan olvasóim, mint te, akikhez érdemes szólni! Köszi!

  3. kacel

    Kedves Álmos,

    hálás köszönet az újabb remek írásért, amivel én magam teljes egészében azonosulni tudok és nem utolsó sorban akarok. Nyilván nem vagyunk egyformák mi emberek, sokan imádják a szabályokat, amiket betarthatnak és ezáltal győzedelmeskedhetnek valami felett, ami eddig őket győzte le. Én évről évre egyre kevesebb szabályt akarok lebirkózni, és egyre kevesebb szabály állítok magam elé én csak boldog akarok lenni. Elhízás nélkül, szoros farmer és szűk melltartópánt nélkül. Végtelenül sok segítségedet ezúton is köszönöm. A gyaloglásra konkrétan te szoktattál rá!

    Szeretettel, Kriszti

    1. Álmos

      Én köszönöm, Kriszti! Nagyon örülök a sikerednek, és annak, hogy átérzed ezt az életszemléletet. Csak így tovább!

  4. Erika SzF

    Kedves Álmos!
    Már megint egy annyira jó írás!
    Ugyanezeket az útvonalakat jártam be a diéta és a fitnesz, a túlsúllyal való küzdelem terén, mint Te, csakhogy én 15 éven át. 2,5 éve a dietcrafting életszemlélet megismerése óta szeretem és ismerem igazán a testem működését, ritmusát. Mint már annyiszor mondtam, felszabadító volt, hogy ráleltem az egyszerűségre. Enni/nem enni, értelmes határok közt fogyni és felszedni picit, nem hajszoltan élni, fitmeszmániáról lejönni és simán sétálni. Örömmel enni, néha lakmározni, lelkifurdalás nélkül, örömmel sportolni, de nem büntetni magam. Étkezni nem bűn. Nem enni sem dicsőség.
    Én, az élvhajhász, szeretek mindenben örömet megélni az életben, de tudom, az egyensúlyhoz lassítás kell. Olyankor nem eszem, olyankor nem dolgozom, hanem bambulok, nem edzek, hanem felpolcolt lábbal kuckózok. (Még a szexben is jó egy kis böjt néha 😉 )
    Aki aszkéta típus, annak is meg kell tanulnia ezt a balanszot, és ez nem lehetetlen, ez a természetes ritmus, ez az élet.
    Az IF Hungary csoportban jó néhányan vagyunk így, békésen megférünk egymás mellett, a Te házigazdaságod vendégégében.
    Ahol ehet valaki vegánul, ketósan, tisztán, mondjuk úgy, átlagosan, mértékkel, órákat, napokat kihagyva, szíve joga ezt tenni.
    Sosem ítélem meg, más hogyan teszi, az Ő élete. A másikat nem kritizálni pedig szóböjt. Mire nem jó ez a böjtös életmód, itt tanulgatom ezt is.
    Köszönöm!

  5. Barna Miklós

    Kedves Álmos!
    Örömmel olvastam újabb cikkedet. Még egyet is értek a benne írtakkal.
    Én egy nehéz időszakomban találtam rá az IF-re és a Facebookos csoportra. Nekem abban segített ez a (nem)étkezés, hogy tudatosabb kapcsolatot építsek ki a testemmel, bár nem ez volt a szándékom, hanem valamiféle megtisztulás. A kitűzött célt is elértem, de mellé a nyereség is nagyon jól jött. Az, hogy egyre jobban megéreztem, mit kíván a testem abban segített, hogy erőteljesebben megérezzem azokat a dolgokat is, amik a lelkemnek, szellememnek kellenek. Némi állhatatosság kellett a 16/8 majd 18/6, olykor 20/4-es étkezési ritmus tartásához, de a nyereség oldal is jelentős volt.
    Manapság már csak heti kb. 2-szer van időszakos böjtölős napom, ami csak úgy kialakul, valahogy elmarad 1-2 étkezés és jól is esik. Hosszabb böjtökre nem vállalkozom, nem érzem hasznát, értelmét. A testsúlyommal nincs gondom, jól érzem magam, és örömömre szolgál, hogy a nemevés képességére szert tettem a csoport és a Te segítséged által is.
    Én szénhidrát alapon “működöm” elsősorban, amit még a Cserneky Krisztiánnál végzett anyagcsere típus vizsgálat is alátámasztott, és a szénhidrát alapon működők általában nem szeretik az éhezést, de néha 20 órára egész jól esik.
    A faék egyszerűségű fogyókúra arra jó szerintem, hogy gazdaságosan, fenntarthatóan lehet fogyni vele, ráadásul egyre jobb kapcsolatba kerül közben az ember magával, testével, egyfajta önismereti, megismerési út. Érzek benne egy kis meditatív árnyalatot, ami külön jót tesz bárkinek, segít ráérezni arra, hogy mi jó az adott pillanatban az egyén számára.
    Gratulálok újabb cikkedhez és további minden jókat étkezésben és másban is.
    Üdvözlettel: Barna Miklós

    1. Álmos

      Kedves Miklós, nagyon köszönöm a visszajelzést, sokat jelent nekem! Annak külön örülök, hogy a meditatív háttérzöngét is kiérezted. 😊 Emlékszem rád, amikor először feltűntél a csoportban; a kezdeti posztjaidra, őszintén elmesélt nehézségeidre, és arra a sok tapasztalatra, ötletre, amivel a csoporttagoknak segítettél. Kicsit sajnálom is, hogy mostanában ritkábban olvashatjuk a gondolataidat az IF Hungary-ben, de pontosan tudom, hogy működik ez: az életünk zajlik, miközben néha jobban belevetjük magunkat egy témába/közösségbe, aztán kicsit eltávolodunk tőle, hogy aztán – talán – egy napon újra visszatérjünk. Akárhogy is, örülök, hogy ismerhetlek, és személyesen is volt alkalmunk találkozni! Sok sikert és minden jót kívánok neked én is, a csoport pedig mindig nyitott ajtókkal vár!

Vélemény, hozzászólás?