Néhány éve megkérdeztem az IF Hungary csoporttagokat, hogy ha egyetlen szóval kéne leírniuk, mit jelent számukra az időszakos böjtölés, mi lenne az. Sok különböző és érdekes válasz érkezett, de a lista élén toronymagasan a szabadság végzett, közvetlenül utána pedig az egészség.

Futottak még a beküldött szavak között: könnyedség, önfegyelem, tudatosság, energia, önkontroll, kitartás, egyensúly, remény, fogyás, akaraterő, fegyelem, rendszer, siker, lehetőség.

Szabadság… nem lehet véletlen ez az eredmény!

A rendszeresen böjtölő emberek többsége szerint az IF mindenekelőtt szabadságot hozott el az életükbe. A mai napig hiszek benne, hogy ez az életforma legnagyobb ajándéka, és minden más csak ezután jön. Minden más hab a tortán, bónusz, ráadás, ajándék a Happy Meal menühöz.

Nagyon fontos, hogy tudatosítsd magadban: a szabadság önmagában nem garancia a sikerre, hanem egy lehetőség.

A börtönéből szabadult rab dönthet úgy, hogy új életet kezd és a legtöbbet kihozza magából – és úgy is, hogy a szabadságával visszaélve visszacsúszik oda, ahonnan elindult. Ugyanígy: az időszakos böjtölés nem garancia arra, hogy fitt és egészséges leszel, de ha okosan élsz az általa nyújtott szabadsággal, sokkal könnyebbé teheti a fittség és egészség elérését.

Ne feledd: az időszakos böjtölés egy szuperképesség!

Miért felszabadító a nem evés képessége? A jó hír az, hogy sok minden miatt, ráadásul testileg és lelkileg egyaránt. Lássuk hát ezeket!

Tartalomjegyzék:

• 1. Szabadulj ki az evés fogságából – egyszer és mindenkorra!
• 2. Az éhség nem egy ijesztő szörny, csak egy kis szőrmók
• 3. Te is képes vagy az intuitív táplálkozásra – csak elfelejtetted!
• 4. „Semmit nem enni könnyebb, mint kevesebbet enni” – időszakos böjtöléssel játék lehet a diéta
• 5. Időt és mentális energiát spórolhatsz az időszakos böjtöléssel
• 6. A böjtölés segít tiszta és élénk tudatállapotba kerülni
• Téged hogyan szabadított fel a böjtölés?

1. Szabadulj ki az evés fogságából – egyszer és mindenkorra!

Meséltem már nektek arról, hogy sokáig én is az evés fogságában éltem. Függtem az evéstől akkor is, amikor még fogalmam sem volt az egészséges táplálkozásról, és akkor is, amikor azt hittem, végre rátaláltam a tökéletes diétára – sőt, talán ekkor függtem tőle csak igazán! (Hajjaj…)

Ez a függés egyszerre volt testi és lelki természetű.

Egyrészt testi függés volt, hiszen állandóan ennem kellett ahhoz, hogy normálisan működni tudjak. Ha egy megszokott étkezésem kimaradt, vagy akár csak megcsúszott néhány órával, szó szerint szenvedtem. Úgy éreztem, az agyamra ólomsúlyok nehezednek, belülről pedig ezernyi tűvel szurkálnak.

Mindez fokozottan igaz volt, amikor a klasszikus testépítő étrendet követtem, és napi öt-hatszor „kellett” ennem. Ma már vicces belegondolnom, hogy a fitneszguruk éppen azt ígérték, a sok kis evésnek hála sosem leszek éhes. Maradjunk annyiban, hogy a dolog visszafelé sült el, és állandóan éhes voltam.

Másrészt, lelkileg is függtem az evéstől, hiszen ha nem is voltam éppen éhes, maga a cselekvés akkor is hiányzott. A „nem evés” állapotát hiányként, ürességként éltem meg. Untatott, bosszantott, és alig vártam, hogy elérkezzen az újbóli falatozás ideje.

Aki rendszeresen böjtöl, az kiszabadul ebből az ördögi körből, és üres gyomorral is képes lesz mindarra, amire korábban csak non-stop evéssel volt képes. És nem is akárhogyan!

A rendszeresen böjtölő ember hozzászokik ahhoz, hogy az energiaszükségletét a zsír- és glikogénraktárakból, valamint a teste beépített glükóztermelő képességével fedezze. Kell hozzá egy kis idő és gyakorlás, de előbb-utóbb a külső és belső energiaforrások közötti váltás észrevétlenné, az evést követő nem evés könnyűvé és természetessé válik.

Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogyan egy rutinos sofőr vált a sebességek között. A reggeltől estig evő ember annak a tanulóvezetőnek a szintjén áll, aki csak bizonytalanul és rángatva tud egyesből kettesbe váltani, esetleg még le is fullad. Fizikailag ő is képes a váltásra, ám mivel nem szokott hozzá, az átkapcsolás nehéznek és kellemetlennek, sőt, veszélyesnek tűnik.

Ezzel szemben aki időszakosan böjtöl, az olyan simán és automatikusan vált az evés és a nem evés között, hogy maga sem veszi észre. Ezáltal pedig hatalmas testi és lelki szabadságra tesz szert – hiszen végre olyan ritmusban élheti a mindennapjait, amilyenben igazán szeretné.

Az időszakosan böjtölő olyasvalaki, aki nem az életét szervezi az evés köré, hanem éppen fordítva: az evést az élete köré!

2. Az éhség nem egy ijesztő szörny, csak egy kis szőrmók

Ha elkezded az időszakos böjtölést, attól még nem válsz fényevővé. Továbbra is időről időre éhes leszel, de ez az éhség már nem ugyanaz az éhség lesz, mint korábban: az intenzitása és a hozzá való tudati viszonyulásod is megváltozik.

Először is rájössz arra, hogy az éhség – egészséges, jól táplált ember esetében, és kérlek nyugtass meg, hogy te ilyen vagy – nem jelent semmi rosszat, csupán egy jelzés. Olyan, mint egy autó tankolási figyelmeztetője, ami néha megszólal, és emlékeztet: azért majd ne felejts el megállni egy benzinkúton, hékás!

Megtanulod azt is, hogy az éhség jön és megy. Ezt a ciklikusságot bizonyos hormonok (például ghrelin, inzulin, leptin) hullámzása okozza. A legtöbb ember azért nincs tisztában ezzel, mert sosem tölt olyan hosszú időt evés nélkül, hogy az éhséghullámok jövését-menését megfigyelhetné.

Az időszakos böjtölés segít abban, hogy ezt a jelenséget észrevedd magadon, és rájöjj arra: teljesen ártalmatlan és természetes. Kicsit kellemetlen, de szinte mindig elmúlik, és sosem kell pánikolnod miatta. Nem jelent semmi rosszat, például azt, hogy nem lesz energiád, kilyukad a gyomrod, vagy éppen sorvadnak „elfele” az izmaid.

Végül, ha az időszakos böjtölés legnépszerűbb formáját, az időben korlátozott étkezést követed, a nap nagyobb részében – csodás módon – egyáltalán nem is leszel éhes.

Ez azért van, mert a tested alkalmazkodik az evési ablakodhoz, és ehhez igazítja az ezzel kapcsolatos élettani folyamatait. Az étkezés szokott időpontjához közeledve megnő a szövetek inzulinérzékenysége, beindul a gyomor-bélrendszer mozgása, és megkezdődik a metabolikus hormonok – például az inzulin és a ghrelin –, valamint az emésztőenzimek termelődése.

Mindez azelőtt, hogy egyetlen falatot lenyeltél volna! Hát nem elképesztő? Persze nincs ebben semmilyen hókuszpókusz, az is megfigyelheti magán, aki egyáltalán nem is böjtöl!

Mit gondolsz, ha valaki rendszeresen reggelizik, miért nehéz elhagynia a reggelit? Elárulom, nem azért, mert a reggeli valami különleges, szent és sérthetetlen étkezés lenne – hanem éppen azért, mert hozzászoktatta magát a reggelizéshez! Ehhez hasonlóan:

Ha valaki ahhoz szoktatja hozzá magát, hogy a nap nagyobb részében nem eszik, akkor – minő meglepetés – a nap nagyobb részében nem is lesz éhes!

Itt szeretnék kitérni egy butaságra, amit sokszor hallok az IF-fel kapcsolatban. (Igen, már sokról írtam, de mindig felbukkannak újabbak.)

Egyes önjelölt guruk azt tanácsolják, hogy időnként változtassuk meg az evési ablak hosszát és időzítését, hogy „összezavarjuk” a testünket, nehogy túlságosan hozzászokjon.

Na, ezt nyugodtan elteheted az áltudományos zagyvaságok tárházába!

Mégis, mi a fészkes fenéért lenne probléma, ha a testünk valamihez hozzászokik? És miért lenne kívánatos az, hogy direkt összezavarjuk?

Gyakran az izomépítést hozzák fel példaként, mondván, hogy ott is szükség van variációra az edzéstervben, hogy elkerüljük a stagnálást. Csakhogy ez a hasonlat több ponton is sántít – és megjegyzem, még az edzésre se feltétlenül igaz, de ebbe most ne is menjünk bele.

Ha az emésztésünk és az anyagcserénk hozzászokik egy adott ritmushoz, az azt jelenti, hogy hatékonyabban működik. Mi a búbánatért lenne ez baj? Miért lenne rossz az, ha valakinek javul az emésztése, az inzulinérzékenysége és a cukoranyagcseréje? És mégis miért kéne ezt a jól működő rendszert szándékosan „összezavarni”?

Na, nem is rantelek tovább erről. Értitek úgyis.

A lényeg, hogy az időszakos böjtölő számára az éhség egy hatalmas, vérszomjas és ijesztő szörnyetegből egy néha kicsit kellemetlenkedő, de alapvetően ártalmatlan és könnyen kezelhető kis szőrmókká válik.

Ha bővebben olvasnál az IF és éhség kapcsolatáról, irány ide!

3. Te is képes vagy az intuitív táplálkozásra – csak elfelejtetted!

Korzózol az élelmiszerboltban a sorok között, és egyszerűen nem tudod eldönteni, mint ennél szívesen.

„Ki kéne találni, hogy mi legyen ma a vacsora…”

Az édes vagy sós nasikat meglátva egy kicsit megindul a nyáltermelésed, de úgy igazán, zsigerből nem vágysz semmi hasznosra és táplálóra. Az „egészséges” ételek nem hoznak lázba. Kínodban veszel végül valamit, hogy hazamehess végre. Ismerős?

A non-stop evő ember leginkább stimulációra, ízélményre vágyik, nem pedig az ételek valódi tápanyagtartalmára.

Olyan gyakran és öntudatlanul eszik, hogy szinte teljesen elveszítette a kapcsolatot a szervezete valós fiziológiai igényeivel. Kis túlzással azt mondhatjuk: nem a teste kívánja az ételt, hanem az agya. (Tudom, tudom, az agyunk is a testünk része, de érted a lényeget.)

Volt már veled olyan, hogy kiszáradtál a hosszú kerti munkában, sportban vagy túrázásban, és úgy vágytál egy pohár közönséges csapvízre, mintha mennyei manna lenne? Ahogyan a hűs folyadék hozzáért az ajkadhoz és lecsorgott a torkodon, úgy érezted, ennél jobb dolog nincs is a világon.

Ehhez hasonló élményben és élvezetben lehet részed akkor, ha néha hagyod az emésztőrendszeredet teljesen kiürülni, és a valódi éhség állapotában gondolkozol el azon, hogy mi esne jól.

A közkeletű riogatások („ez nem normális”, „miért kínzod magad?”, „ez evészavar” stb.) ellenére a legtöbb időszakos böjtölő arról számol be, hogy a böjtölés hatására közelebbi kapcsolatba került a testével. Olyan ételeket kíván meg, amikre azelőtt rá se nézett, vagy legfeljebb csak kötelességből. A korábban unalmasnak tűnő, egyszerű és természetes ételek hirtelen érdekesek, ízviláguk összetett és ínycsiklandó.

Maga az étkezés aktusa is – ideális esetben – új értelmet nyer. Az ízeket, állagokat, textúrákat, színeket és illatokat valóban (ki)élvezve az evés többé nem öntudatlan libatömés, hanem meditatív, testet és lelket egyszerre kielégítő cselekvés, szeánsz, már-már szertartás.

Ehhez persze tudatosság, lélekjelenlét is kell – de azt tapasztalom, hogy aki életformává teszi a böjtölést, és azt nem csak kúraszerűen, tűzoltásként használja, abban ez a belső figyelem, és az ételek iránti tisztelet és hála, így az intuitív(abb) táplálkozás természetes úton kialakul.

4. „Semmit nem enni könnyebb, mint kevesebbet enni” – időszakos böjtöléssel játék lehet a diéta

Akármilyen étrendet is követünk – legyen az állati vagy növényi alapú, magas vagy alacsony szénhidráttartalmú, ilyen-olyan mentes –, egy dolog biztos: ha kiszabadulunk a reggeltől estig tartó evés szorító kényszerzubbonyából, az adott diéta betartása könnyebb lesz.

Amint az éhségnek nincs teljhatalma felettünk, nem vagyunk többé a gyomrunk korgása (és kongása) által zsinóron rángatott marionettbábuk. Ez egy zsírégető diétában kincset ér, hiszen kalóriadeficit mellett néha-néha bizony éhesek leszünk. Viszont nem mindegy, mennyire és hogyan!

Mindemellett az időszakos böjtölés lehetőséget ad arra, hogy az étkezéseinket összesűrítsük.

„Semmit nem enni könnyebb, mint keveset enni” – hallom gyakran az IF Hungary csoporttagoktól.

És milyen igaz! Aki birtokában van a nem evés szuperképességének, az előtt új és izgalmas lehetőség nyílik meg: ahelyett, hogy állandóan és folyamatosan keveset enne, megteheti, hogy hosszabb ideig egyáltalán nem, majd rövidebb ideig bőségesen eszik.

„Az egész több, mint az azt alkotó részek összessége” – szól egy Arisztotelésznek tulajdonított idézet. Az időszakosan böjtölő ember étrendjére ez tökéletesen igaz, függetlenül attól, hogy fogyni szeretne-e vagy sem. Hiszen a nagyobb étkezések érdekesebbek, izgalmasabbak és laktatóbbak lehetnek, mintha ugyanazt az összkalória- és tápanyagtartalmat sok apró étkezésből próbálnánk összelegózni.

Ha a „normális ismerőseim” látnák, hogy néha mit és milyen mennyiségben eszem otthon, valószínűleg elborzadnának, és nem értenék, hogyan fér mindez belém – és egyáltalán, hogy a fenébe nem vagyok 120 kilós víziló.

A magyarázat, mint minden jó bűvésztrükk esetében, rejtve van. Nem látják, hogy ezek a királyi lakomák nálam általában a teljes napi kalóriabevitelem 80%-át fedezik.

Semmivel nem eszem többet, mint más, hozzám hasonló testtömegű és aktivitási szintű ember – viszont amit eszem, azt kevesebb részletben, tudatosan tervezve, számolva, bűntudattól mentesen! Így fér bele az életembe házi hamburger, melegszendvics, pizza és minden földi jó, anélkül hogy hízástól kellene tartanom.

5. Időt és mentális energiát spórolhatsz az időszakos böjtöléssel

Az időszakos böjtölés révén több lesz a nem evéssel töltött idő az életünkben. (Tudom, tudom, komoly és mélyenszántó igazságok hangzanak itt el.) Különösen igaz ez az időben korlátozott (időablakos) étkezésre, hiszen ilyenkor minden napunk nagyobb részét böjtöléssel töltjük, és csak kisebb részét evéssel.

Ez egyrészt azzal a nem elhanyagolható előnnyel jár, hogy amikor nem eszünk, bármi mást csinálhatunk – legyen szó fizikai és szellemi munkáról, vagy éppen szórakozásról. Másrészt, és ez talán még fontosabb:

Nem csak a korábban evéssel töltött időnk szabadul fel, hanem az evést megelőző időnk és mentális energiánk is!

Még egy nem kifejezetten fitneszőrült embertől is általában komoly agymunkát igényel a mindennapi táplálkozás megoldása (kivéve persze, ha azon szerencsések közé tartozik, akinek ez irányú szükségleteiről másvalaki gondoskodik).

Hacsak nem intravénásan táplálnak minket, sok mentális kapacitást és időt szánunk annak eldöntésére, hogy mikor, hol, hogyan, mit és mennyit együnk. 

Brian Wansink, egykori egyetemi tanár és kutató, a Mindless Eating című könyv írója szerint egy nap akár kétszáz táplálkozással kapcsolatos döntést is meghozhatunk anélkül, hogy észrevennénk, döntési helyzetben voltunk.

Elég csak arra az egyszerű példára gondolni, amikor a kollégánk a munkahelyen kibont egy zacskó mogyorót vagy meghámoz egy narancsot, és elgondolkodunk rajta (akár csak tudat alatt), hogy nekünk is kéne-e ennünk valamit. Ha pedig a kollégánk jófej és megkínál minket, akkor nyilvánvaló döntési helyzetbe kerülünk.

Először is meg kell vizsgálnunk, hogy egyáltalán éhesek vagyunk-e. Ha nem, logikus reakció lehetne a visszautasítás. Csakhogy még ha nem is vagyunk éhesek, lehet, hogy az adott étel annyira ínycsiklandó, hogy a „szemünk kívánja”, és végül mégis elfogadjuk. Aztán előfordulhat, hogy egyáltalán nem is kívánjuk, de nincs szívünk visszautasítani az udvarias felajánlást. Ha pedig tényleg éhesek vagyunk, a lehetőségek csak még jobban szerteágaznak.

Már ez a bináris döntési helyzet – egyek vagy ne egyek? – sem mindig egyszerű, és a mennyiségekről még nem is beszéltünk. Hiszen enni lehet keveset és sokat is. Egy olyan ember számára, aki reggeltől estig, impulzívan eszik, ezek komoly – sőt, adott esetben akár „veszélyes” – helyzetek, amiket alaposan át kell gondolnia.

Most jön a nagy lifehack:

Amikor böjtölünk, ez az egész dilemma nem létezik. Nem kell azon törnünk a fejünket, hogy mikor, mit, hol és mennyit. Az „enni vagy nem enni” kérdés bennünk fel sem merül, ha pedig kívülállótól érkezik, a válasz mindig és azonnal, gondolkodás nélkül: kösz, most nem!

Egyszerűen szólva:

Ha időszakosan böjtölünk, kevesebb lesz az életünkben az evéssel kapcsolatos agyalás, tervezés és logisztikázás – és több lesz maga az élet!

6. A böjtölés segít tiszta és élénk tudatállapotba kerülni

Ha arra számítasz, hogy most jön az a rész, ahol elmagyarázom, hogy a böjtöléstől 200-as IQ-d és röntgenlátásod lesz, akkor csalódást kell okoznom. A nem evéstől nem válsz Eddie Morra-vá a Limitless (Csúcshatás) című filmből, és nem fogsz megtanulni három nap alatt zongorázni – de ha gyakran érzed magad nap közben tompának, akkor ezen az IF bizony segíthet!

Szinte minden időszakos böjtölő meglepően ébernek, energikusnak, „jelen lévőnek” érzi magát. Mintha az a bódító, álmosító köd, amely korábban a napjaik nagyobb részében körbevette őket, egyszer csak eloszlott volna. Ez persze főleg azok számára feltűnő, akik mindig is kómásak, fáradtak vagy motiválatlanok voltak.

Ennek elméletileg megvan a maga élettani magyarázata:

A böjtölés során az ún. szimpatikus, míg egy kiadós étkezés után a paraszimpatikus idegrendszer aktivitása kerül előtérbe a szervezetben.

Némi leegyszerűsítéssel: a szimpatikus idegrendszer felelős a testünk stresszválaszáért, vagyis az aktivitásért és éberségért (fight-or-flight response), míg a paraszimpatikus idegrendszer a pihenést, regenerálódást, emésztést és raktározást (feed-and-digest response) támogatja. Ideális esetben a kettő ciklikus egyensúlyban van egymással, akárcsak a jin és jang.

A reggeltől estig folyamatosan evő embernél ez az egyensúly felborul: a szervezetét szinte egész nap emésztésre és raktározásra utasítja, így az állandóan a kajakóma állapotában vesztegel. A közhiedelemmel ellentétben egyébként a kajakóma nem egy rossz, megszüntetendő jelenség, hanem természetes és szükséges folyománya a kiadós étkezésnek.

A modern életvitel szerencsétlen velejárója, hogy a legtöbb ember nem engedheti meg magának, hogy evés (legyen az reggeli vagy ebéd) után pihenjen. Sőt, a munkarendje miatt kényszerítve van arra, hogy közvetlenül evés után is maximális hatékonysággal dolgozzon.

Ez őrültség, hiszen élettanilag kódolva vagyunk arra, hogy evés után egy kicsit  „bepunnyadjunk.” Ilyenkor teljes szellemi éberséget és csúcsteljesítményt elvárni olyan, mint sóderrel telepakolt talicskát tolni. Meg lehet próbálni, de ne várjuk, hogy olyan gyors lesz, mint sóder nélkül.

A mediterrán népek nem véletlenül ragaszkodnak a sziesztához – valójában az volna az egészséges és természetes, ha egy kiadósabb étkezés után mindenki ejtőzhetne, pihenhetne egy kicsit. Ennek semmi köze a lustasághoz – sokkal inkább ahhoz, hogy hogyan működik optimálisan a testünk.

A munkarendünkön sajnos kevesen tudunk változtatni, sziesztát kikövetelni még kevesebben – de azt megtehetjük, hogy az étkezéseinket összesűrítjük, és olyan napszakra időzítjük, amikor van időnk és lehetőségünk nyugalomban enni, és az evés után egy kicsit pihenni.

Böjtölés során pedig – mivel nincs szükségünk sem emésztésre, sem pedig raktározásra – az éberségért, aktivitásért felelős szimpatikus idegrendszerünket nem nyomjuk el, így gondolkodásunk tiszta, energiaszintünk magas maradhat.

Természetesen ezzel is vissza lehet élni: a túl sokáig tartó éhezés miatt a szimpatikus idegrendszer túlsúlyba kerülhet, és a túlhajtott éberség miatt akkor sem tudunk pihenni, amikor egyébként szeretnénk. Nem véletlen, hogy a több napos böjtök egyik leggyakoribb mellékhatása a lerövidülő (és valószínűleg minőségében is leromló) alvás.

Az okosan alkalmazott időszakos böjtölés viszont segíthet abban, hogy az éberség és a kótyagosság egyensúlya helyreálljon az életünkben – és ne töltsük a napjaink nagyobb részét alvajáróként!

Téged hogyan szabadított fel a böjtölés?

Neked az életed melyik dimenziójában hozott el felszabadulást az időszakos böjtölés? Ha már rutinos IF-es vagy, meséld el kommentben a többieknek!

Ha még nem vagy tag, bátran csatlakozz az IF Hungary csoporthoz – mindenkit szeretettel várunk, aki a böjtölést aktívan űzi vagy még csak ismerkedne a témával!

Ha szeretnél a friss blogcikkekről elsőként értesülni, iratkozz fel az ingyenes dietcrafting hírlevélre!

Ha pedig segítenek az írásaim, hálásan megköszönöm, ha a Patreon oldalamon egy kávéra való, jelképes havi összeggel támogatsz abban, hogy a jövőben még több hasznos és inspiráló tartalmat készíthessek nektek!